Túl van az első komolyabb teszteken a NASA Marsra szánt helikoptere, a nem túl kreatív névvel megáldott Mars Helikopter - ez azt jelenti, hogy az eszköz már akár jövőre indulhat a vörös bolygóra, annyira jól állta a sarat. A mindössze 1,8 kilogrammos szerkezetnek sokkal több mindent kell kiállnia, mint egy hagyományos földi helikopternek, többek között

például a -90 Celsius-fokos hideget, vagy a teljesen más atmoszferikus és gravitációs körülményeket.

A nagyrészt szénszálból, alumíniumból, szilíciumból és rézből álló helikopternek meg kell birkóznia egy olyan atmoszférával, amelynek sűrűsége mindössze egy százaléka a földiének, amit itthon nagyjából 30 ezer méter magasan lehet csak megtalálni - a kutatók ezért kénytelenek voltak mesterségesen megteremteni a körülményeket a saját bolygónkon. Itt jön képbe a NASA Sugárhajtású Laboratóriuma (JPL), amely tökéletes helyszínt biztosított a projekthez.

Fotó: NASA/JPL-Caltech

A JPL-ben a kutatók létrehoztak egy 7,6 méter széles repülésszimulátort, amelyben képesek voltak a marsi körülményeket lemásolni. Egy vákuum például kiszívja a nitrogént, az oxigént és még néhány gázt a levegőből, és szén-dioxiddal helyettesíti, pont úgy, ahogyan a bolygó atmoszférája alakul.

A marsi csökkent gravitációt már sokkal nehezebb volt szimulálni, a NASA kutatói ezt úgy oldották meg, hogy egy feszítőkötelet rögzítettek a helikopter tetejére, ami pont olyan erővel húzta vissza a szerkezetet, hogy az a földi gravitáció töredékét érzékelje, pontosan úgy, mint ahogy azt a Marson fogja.

Fotó: NASA/JPL-Caltech

A helikopter eddig két tesztrepülést (és tesztlebegést) hajtott végre, mindkettő sikeres volt.

A Mars Helikopter 2020 júliusában fog indulni a vörös bolygó felé, méghozzá a Mars 2020 roverrel együtt, mindkettőnek az lesz a feladata, hogy a planéta lakhatóságát vizsgálja, és ősi élet után kutasson.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!