Már több mint 50 éve történt az emberi túlélési ösztön diadalának egyik legismertebb sztorija, amikor 45 uruguayi utas (köztük egy rögbicsapat) zuhant le az Andok kíméletlen, fagyos hegyei közt. A Jurassic World: Bukott birodalom rendezője pedig csodálatos filmet készített belőle.
1972. október 13-án az Uruguayi Légierő 571-es járata Montevideóból a chilei Santiagóba tartott, ám lezuhant az Andokban. A repülőgépet a baleset idején a tapasztalatlan másodpilóta, Dante Héctor Lagurara alezredes vezette. Tévesen azt hitte, hogy a repülőgép túlrepült Curico felett, és meg akarta kezdeni az ereszkedést a Pudahuel repülőtérre. Nem vette észre, hogy a műszerek szerint még mindig kb. 70 km-re volt Curicótól. Miután javultak a látási viszonyok, Lagurara meglátta a hegyet, de már sikertelenül próbált újra felemelkedni. A gép egy hegygerincnek ütközött, amely levágta mindkét szárnyát és a farokcsúcsát. A törzs megmaradt része a becslések szerint 350 km/h sebességgel csúszott lefelé egy gleccseren, és 725 métert ereszkedett, mielőtt egy hókupacnak ütközött.
A kutató- és mentőrepülőgépek a következő napokban többször is átrepültek a baleset helyszíne felett, de nem látták a fehér törzset a hóban. A keresési erőfeszítéseket nyolc nap után leállították. A lezuhanást követő 72 nap alatt a túlélők rendkívüli megpróbáltatásoktól szenvedtek, beleértve a borzasztó hideget, az éhezést és több lavinát, ami további 13 utas halálához vezetett. Akik megmaradtak, kénytelenek voltak kannibalizmushoz folyamodni, és halott társaik húsából táplálkozni a túlélés érdekében. Amikor a késő tavasz beköszöntével javult az időjárás, két túlélő, Fernando Parrado és Roberto Canessa mindenféle felszerelés nélkül megmászta a gleccser nyugati peremén lévő 4650 méteres hegycsúcsot. Tíz nap alatt 61 kilométert tettek meg Chilében, mire találkoztak valakivel, aki segíteni tudott nekik. 1972. december 23-án, két és fél hónappal a lezuhanás után a megmaradt 16 túlélőt sikeresen kimentették.
Ismerős történet, ugye? Ha valaki nem hallotta még e valóban megtörtént, elképesztő esetet, annak is derenghet valami egy 30 évvel ezelőtti filmből. Bizony, annak idején, 1993-ban itthon is széles körben ismert volt Frank Marshall Életben maradtak című filmje Ethan Hawke-kal a főszerepben, amely ezt a tragédiát dolgozta fel, igaz, nem elsőként. 1976-ban ugyanis, tehát csupán négy évvel a baleset után Survive! (eredeti címén: Supervivientes de los Andes) címmel készült el az első adaptáció, amely még Clay Blair Jr. 1973-as, azonos című könyvét vette alapul, az Életben maradtak azonban már Piers Paul Read 1974-ben megjelent bestsellerét, az Alive: The Story of the Andes Survivorst használta fel a történések rekonstruálására.
A harmadik feldolgozásnak pedig egy harmadik kötet adta az alapját, Pablo Vierci 2008-ban megjelent The Snow Societyje.
És pontosan így tett a spanyol-chilei-uruguayi-amerikai koprodukcióban készült A hó társadalma író-rendezője, J.A. Bayona (Árvaház, A lehetetlen, Szólít a szörny, Jurassic World – Bukott birodalom) is. Ő is személyesen kereste fel a túlélőket, és több mint 50 órányi interjút készített velük. 2011-re készült el a forgatókönyv első vázlata, és 10 évet kellett várni arra, hogy összejöjjön a szükséges költségvetés, mivel Bayona mindenképpen spanyol nyelven szerette volna leforgatni a történetet, és bizony nem sok zseb nyílik meg rögvest ilyenkor, ha ehhez ráadásul még hollywoodi blockbustereknél megszokott látványvilágot képzeltek el az alkotók.
Végül azonban sikerült összeszedni 60 millió dollárt minderre, így ez lett minden idők legdrágább spanyol filmje. Igen régi szívügye tehát ez a történet a rendezőnek, de végül sikerült összehozni, és nem kétséges, hogy Bayona eddigi legjobb filmje, valamint az eset legpontosabb és legjobb feldolgozása lett.
Ezúttal tehát nem csupán a segítségért tíz napot barangoló Fernando Parrado (akit az Életben maradtakban Ethan Hawke alakított, most pedig Augustín Parreda tolmácsolásában láthatjuk) vagy Roberto Canessa (Matías Recalt) vannak a középpontban, hanem például Numa Turcatti (Enzo Vogrincic) is, vagy Marcelo Pérez del Castillo (Diego Vegezzi), akik éppoly fontos szerepet töltöttek be a több hónapos tortúra átvészelésében.
A hó társadalma így sokkal pontosabb, részletesebb és hitelesebb képet ad az emberi élni akarás diadaláról, jóval közelebb hozza a nézőkhöz a karaktereket, legyen az túlélő vagy elhunyt, mindemellett pedig hollywoodi szintű látványvilággal teszi még átélhetőbbé az élményt.
De az is egészen elképesztő, hogy eredeti helyszíneken is forgatott a stáb, felkeresve az Andokban a zuhanás helyszínét is, ahova egyébként minden év februárjában, amikor a legenyhébb arrafelé az időjárás, különféle túrákat szerveznek.
Ha azonban valaki mégsem élne ezzel a lehetőséggel, jól teszi, ha megnézi A hó társadalmát a Netflixen, mert az emberiességről és az önfeláldozásról szóló megható és izgalmas történetben és egy életre szóló élményben lesz része.
