A huszonegy éves Peter Csu februárban végzetes sérüléseket szenvedett egy síbalesetben. A fiú szülei pár nappal később szokatlan keresettel fordultak a New York-i legfelső bírósághoz: azt szerették volna elérni, hogy kinyerhessék fiuk spermáját a szervezetéből, hogy egy béranya segítségével halála ellenére is gyereke születhessen.


Szülei szerint a katonai akadémián tanuló fiú mindig is szeretett volna gyerekeket, az volt a vágya, hogy egy farmon élhessen majd a családjával. A kínai "egy gyermek politika" miatt Peternek nem születtek testvérei, így a szülők kérését az is motiválta, hogy ne szakadjon meg a család vérvonala. "Ez az egyetlen módja, hogy Peter álma teljesülhessen, és megőrizzük az örökségét" - idézte őket a CNN.

Az orvosok három nappal a baleset után állapították meg, hogy Peternél beállt az agyhalál. Mivel a fiú szervdonor volt, a szervek megőrzése érdekében még életben tartották, az orvosok azonban hezitáltak, hogy végrehajthatják-e a szülők spermára vonatkozó kérését. Ezt végül bírósági végzéshez kötötték, és bár az idő nagyon sürgetett, a szülők két órával telefonos meghallgatásuk után megkapták az engedélyt a speciális beavatkozásra. Azzal a kitétellel, hogy a hímivarsejtek felhasználhatóságáról csak később dönt majd a bíróság, addig egy spermabankban kell tárolni azokat.

Az újabb ítéletre két hónappal később, a napokban került sor, John Colangelo pedig bíró helyt adott a kívánságnak, hogy Peter spermáját gyereknemzés céljából a szülők felhasználhassák.

Indoklása szerint döntését Peter "feltételezett szándékai" alapján hozta meg, ezt a család egy olyan listával is alátámasztotta, amelyet a fiuk írt korábban a saját céljairól, és amelyben a katonai pályafutás mellett három gyermek is szerepelt.

Az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság etikai bizottsága egyébként éppen tavaly tett közzé egy iránymutatást a hasonló helyzetekről. Ebben aggályosnak nevezi az olyan eseteket, amikor az elhunyt nem rendelkezik túlélő házastárssal, a szülők ilyen jellegű igényét pedig etikailag nem tartja megalapozottnak. Azt pedig még a mesterséges megtermékenyítésnek zöld utat Colangelo is megjegyezte, hogy a Csu családnak valószínűleg szembe kell majd néznie bizonyos akadályokkal, beleértve az eljárást végző szakorvosok esetleges vonakodását is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!