Kellemetlen meglepetés ért egy szülinapozó baráti társaságot szupergyanakvó barátjuknak köszönhetően.


Rejtett kamerát találtak egy Airbnb-házban, amelyet egy tizennégy tagú baráti társaság bérelt ki egyikük harmincadik születésnapjára Kanadában. Egy viccesen paranoiásnak tartott lány bukkant rá a kamerára, akinek most az egyszer igaza volt.

Az esetről a TikTokon számolt be a baráti társaság egyik tagja, Kennedy.

Ott tartózkodásuk második napján a „paranoiás” lánynak különös megérzése támadt: úgy érezte, mintha figyelnék. Miközben a többiek próbálták csitítgatni azzal, hogy túldramatizálja a helyzetet, ő mégis alaposan körbevizsgálta a lakóteret.

Erre úgy jött rá, hogy volt egy konnektor, ami teljesen normálisan nézett ki, de nem lehetett beledugni semmit. Ekkor szúrták ki a kamerát, és rögtön hívták a rendőrséget.

Kennedy nagyon pirult, mert – mint írja –

De nemcsak ő járt benne, hanem a társai is. „Ha mindez egyszer napvilágra kerül...” – írta.

Szerinte a történetből azt a tanulságot lehet levonni, hogy mindig át kell nézni a konnektorokat a bérleményekben, és mindig hallgatni kell a szupergyanakvó barátokra.

A kommentezők közül páran azt írták, hogy az Airbnb-nek vége, egy hotel ma már sokkal csábítóbb szálláslehetőség.

(via Daily Star)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!