A 444.hu nyomán írtuk meg reggel, hogy egy budapesti gimnáziumba járó tanuló édesanyja koronavírussal fertőződött meg, a kétségbeesett szülők az állami szervektől, intézményektől semmilyen segítséget nem kapnak. A 17-18 éves gyerekekek csütörtökön, a tanítás közepén - legtöbben a fertőzés esetleges továbbadásának megakadályozására gyalog - mentek haza az iskolából, mert az egyik osztálytársuk angolórán megtudta, hogy az édesanyja koronavírusos. A család azonnal jelezte a fejleményt az iskolának, de senkinek sem állt módjában intézkedni. A lap szerint hivatalos részről nem történt semmi.

Koronavírusos egy budapesti gimnazista édesanyja, nem tesztelik az osztálytársakat és a tanárokat sem

Senki sem segít a kétségbeesett szülőknek.

Az Index időközben kiderítette, hogy a szóban forgó intézmény a Toldy Ferenc Gimnázium. Ennél is érdekesebb, hogy megszerezték a gimnázium igazgatójának levelét, amit az üggyel kapcsolatban a szülőknek írt.

Ebben az intézmény vezetője kifejezetten kéri a szülőket, hogy a sajtót ne értesítsék a történtekről.

"Felhívom továbbá a figyelmüket arra is, hogy a fenti információk nem a sajtó és a széles közvélemény, hanem kizárólag a toldys szülők számára adom" - írta levelében.

Tájékoztatom Önöket, hogy gimnáziumunk egyik tanulójának közeli hozzátartozójánál tegnap koronavírus fertőzést diagnosztizáltak. A tanuló elhagyta az iskolát, az illetékes szervek vizsgálják a fertőzés körülményeit, amiként a beteg hozzátartozóit is. Nincs arról tudomásunk, hogy az érintett tanuló vagy bármely toldys tanuló vagy dolgozó fertőzött lenne; amiként az ország egyetlen iskolájában sincs még egyetlen igazolt tanulói megbetegedés sem" -

- így kezdődött az az e-mail, amit a budapesti Toldy gimnázium igazgatója, Porogi András küldött ki a szülőknek péntek reggel.

A portál emlékeztet arra, hogy bár már csütörtökön tudott az iskola vezetése az ügyről, a szülőket csak péntek reggel tájékoztatták erről, ekkor küldte ki az igazgató a levelet. Csütörtök este is írt a vezetés egy e-mailt a szülőknek, de abban nem tettek említést a koronavírusos szülőről. Ebben egyebek mellett azt kérték, hogy ha a gyermek, vagy szüleik, testvéreik közül valaki az elmúlt napokban vagy ezután külföldről érkezik haza, a tanuló két hétig ne látogassa az iskolát. Azt is kérték, hogy a tanulók "lehetőség szerint" ne utazzanak külföldre, vagy ha elutaztak, két hétig ne menjenek iskolába.

Korábbi cikkünkben megírtuk azt is, hogy a tanárokat a diákok beszámolója szerint büntetőjogi következményekkel fenyegették meg "felülről", arra az esetre, ha bármit is lépnének, akár csak elárulják, hogy melyik család, vagy melyik osztály az érintett.

Az illetékes budavári önkormányzat azt írja az esettel kapcsolatban: Népegészségügy vizsgálja, ki lehetett a tanulóval kapcsolatban. "Tudomásunk szerint a tanuló egy hete nem volt kapcsolatban az édesanyjával."

❗️Az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium egyik tanulójának az édesanyja a koronavírus egyik fertőzöttje. A Budavári…

Közzétette: Budavári Önkormányzat - 2020. március 13., péntek

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!