A Collegium Humanum rektorát februárban tartóztatták le, több mint ezer hamis diploma kiállításával gyanúsítják. A magyarok a pozsonyi tagozatán keresztül lettek a magánegyetem fizetős hallgatói.


Varsóban tovább hullanak a fejek a több mint ezer hamis diplomát kiadó Collegium Humanum magánegyetem körüli nyomozásban, az intézmény több száz magyar hallgatójával azonban még nem közölték, hogy a magyar kormány mit lép az ügyben - írja a 24.hu.

A lap felidézi, hogy az intézményt alapító Paweł Czarneckit az idén februárban tartóztatták le a hatóságok. A korábbi rektor azóta is rács mögött van, mert korrupciós pénzek elfogadásától szexuális kényszerítésig legalább harmincféle bűncselekménnyel vádolják. A Collegium Humanum ügyeiről a Newsweek lengyel kiadása már két éve is írt, a nyomozóhatóságok azonban csak a kormányváltás után kezdték komolyan venni az cikkekben megfogalmazott állításokat.

Azóta kiderült, hogy

Az egykori rektort több mint ezer hamis diploma kiállításával gyanúsítják, Czarnecki azonban az elfogása után együttműködött az igazságszolgáltatással, így ő maga szolgáltatta ki a nyomozóknak az illegális dokumentumvásárlásban érintettek névsorát.

Az egyetem az évkezdés alkalmából közleményben értesítette a magyar diákokat, hogy nevet változtat: az immár rosszul csengő Collegium Humanum helyett Varsói Gazdasági és Alkalmazott Tudományok Egyeteme néven működik tovább.

A 24.hu szerint a magyar hallgatókat érintő területen azonban érdemben nem változik semmi: a pozsonyi kihelyezett tagozat vezető posztját ugyanis továbbra is Noll-Batek Frigyes Adolf tölti be, és továbbra is az ő cége, az EUnivesity Kft. áll szerződéses viszonyban az anyaintézménnyel, hogy „biztosítsa az autonóm működést.”

Noll-Batek azonban a lapnak azt írta, a varsói eljárás szerinte főként egyes személyekkel szemben zajlik, és elsősorban nem az egyetem vagy bármely kapcsolódó intézménye ellen, illetve hogy az egyetem és az egyes kihelyezett tagozatok működése ez eddigiekhez hasonlóan továbbra is biztosított és zavartalan.

Noll-Batek azt is hozzátette: a magyarországi Oktatási Hivatallal folytatott egyeztetéseken sem az esetleges megszűnés a téma, hanem a magyarországi hallgatók diplomáival kapcsolatos elismertetési eljárás támogatása és elősegítése.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!