Stefan Wilmont még 2019-ben több késszúrással ölte meg az 53 éves Pawel Adamowiczot. A gyilkosság megrázta a lengyel közvéleményt.


Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte csütörtökön az észak-lengyelországi Gdansk városában működő kerületi bíróság a 2019-ben megkéselt helyi főpolgármester, Pawel Adamowicz gyilkosát - közölte a lengyel média.

A közel hároméves nyomozást követő, 25 tárgyalásból álló perben döntést hozó bíróság szerint az elítélt, Stefan Wilmont „a lengyel történelemben előzmény nélküli bűntettet követett el”.

Wilmontot a tett helyszínén letartóztatták, a büntetőjogi eljárás során háromszor pszichiátriai vizsgálatra irányították. Az egyik orvosi jelentés szerint a tettes nem volt beszámítható a késelés elkövetésekor, két másik vélemény szerint azonban részlegesen beszámítható volt.

Az ügyészségi vádirat szerint a tettes nem értelmi fogyatékosnak, hanem zavartnak tekinthető. A bíróság szerint Wilmontnak „terápiás körülmények között” kellene letöltenie büntetését.

A férfi röviddel a gyilkosság előtt a bankrablások miatt kiszabott, 5 és fél éves börtönbüntetését töltötte le, mely során paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Wilmont még a börtönben abbahagyta a gyógyszeres kezelést, az orvosok visszavonulónak minősítették betegségét.

A bíróság csütörtökön rendkívül brutálisnak minősítette a több késszúrással elkövetett gyilkosságot. Wilmont az ítélet szerint csak 40 év után folyamodhat idő előtti szabadon bocsátásért, és pénzügyi kártérítést kell fizetnie Adamowicz hozzátartozóinak.

A tévé híradása szerintük még az életében negatív fényben tüntette fel Adamowiczot, akit ugyan független jelöltként választottak posztjára, de korábban a jelenleg ellenzéki Polgári Platform (PO) tagja volt. Kormánypárti politikusok viszont felidézték azt a kritikát, amely a főpolgármestert többször a PO részéről érte.

A bíróság szerint a merényletnek nem volt politikai jellege.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!