A KSH adatai szerint idén márciusban 40 százalékkal többen haltak meg, mint tavaly. A KSH főosztályvezetője szerint az elmúlt hetek koronavírus-adatai alapján ez nem meglepő, és úgy véli: tudván, hogy a harmadik hullám március végén-április elején tetőzött, az áprilisi adatok még rosszabbak lesznek - derül ki az ATV riportjából.
A KSH friss felmérése szerint idén márciusban 40 százalékkal többen haltak meg, mint a tavalyi év azonos időszakéban. Az első negyedévben 22 százalékkal ugrott meg a halálozás: 2021 márciusáig 41 727-en haltak meg, 7072-vel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 7,8 márciusban 40 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.
Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője szerint "Magyarországon tavaly a többlethalálozás nagyjából 80 százalékát tette ki a covid-halálozások száma. Hivatalos statisztika azonban arról, hogy összesen hányan hunytak el koronavírus-fertőzés következtében, majd akkor lesz, ha a KSH feldolgozza a halotti bizonyítványok adatait, és azok alapján közli a haláloki-statisztikákat."
Eddig 28 ezer olyan elhunytat tüntet fel a kormányzati honlap, akik koronavírusosak voltak.
Koronavírus - Még több hír a témában
Csak a vakcinákkal 3,5 milliárdos bevételt csinált a Pfizer
A vállalat piaci tőkeértéke meghaladja a 222 milliárd dollárt.
Májusban 1,3, júniusban 2,2 millió adag Pfizer jön
Megkezdik az oltást a Janssen egydózisú koronavírus elleni vakcinájával