Egy állatkórházból kerülhetett ki a kór, ami azóta több menhelyen is megjelent.


Új szopornyica vírus jelent meg több állatmenhelyen, amely már halálos áldozatokkal is járt. Az Index beszámolója szerint

több kutyás Facebook-csoportban is jelentették a járványt, aminek nyomait Budapesten és Tatabányán és környékén is tapasztalták már.

A portál érdeklődésére egy tatabányai menhely vezetője megerősítette, hogy náluk valóban felütötte a fejét a betegség, sőt áldozatot is szedett: egy kiskutyát el kellett altatniuk, és az egyik gondozó otthoni kutyája is megfertőződött, miután gazdája "hazavitte" a kórt a menhelyről.

Kiderült, hogy

a bent lévő kutyák egyikét egy budapesti állatkórházban kezelték, ahol már jelen volt a vírus. Az Indexnek több forrás is megerősítette, hogy innen kerülhetett ki a kór, miután egy beteg kutya után valószínűleg nem fertőtlenítettek megfelelően.

A szopornyica a kutya többnyire hevenyen lezajló, néha elhúzódó lázas betegsége, amely főleg a légutak és egyéb nyálkahártyák hurutos gyulladásában, és idegrendszeri, ritkábban bőrtünetekben jelentkezik. Az állatdoki.hu leírása szerint a betegség terjesztésében a fertőzött kutyáknak van a legnagyobb szerepe, mert rendszerint már a lappangási időszak alatt üríthetik a vírust orrváladékkal, vizelettel, bélsárral. A fertőzés közvetlen érintkezéssel, vagy takarmánnyal, ivóvízzel, egyéb fertőzött eszközökkel terjed.

Egy budai állatorvos a portál kérdésére elmondta, hogy a rendszeresen oltott kutyák elvileg védve vannak mindenféle vírus ellen, míg más szakemberek szerint

bár nincs 100 százalékos védelem, de ha jó oltóanyaggal oltják be a kutyát, akkor a fertőzés ellenére is tünetmentes marad, és nem lesz beteg.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!