A Hal a tortán e heti felvonásának utolsó vendéglátója Bárdosi Sanyi volt, aki hagymalevessel és fondüvel várta vendégeit. Utóbbi láttán többen felhúzták a szemüket, hiszen általában előételként szoktak ilyesmit felszolgálni. Ám nem Bárdosinál, aki főételként tervezett ezzel. Rippel Feri rögtön bekérdezett


Lesz valami normális kaja is? Mármint, hús meg ilyenek?

Demcsák Zsuzsa például a sajtot sem szereti, így önzőnek tartotta azt, hogy az olimpikon az egyik számára kedves ételét tálalta fel.

Azt gondolom, ha ennyi embert vendégül látok, nem magamnak kedveskedek azzal, hogy csak és kizárólag sajtot készítek, még akkor is, ha az gluténmentes. Abból a szempontból, hogy az ember megmutassa, ő mit szeret, jó, de nagyon önző. Ha nem gondolok másra, csak saját magamra, akkor minek hívok vendégeket?

Bárdosi urizálásnak hitte Demcsák részéről azt, hogy nem örült annyira a fondünek.

Mi nem vagyunk indiaiak, egyfélével jóllakunk, aztán megyünk aludni. Mi nem vagyunk gazdag maharadzsák, aztán van egy sajt, csákány.

Demcsáknak nem tetszett, hogy férje kultúráját leszólta Bárdosi: úgy véli, ez alpári viselkedésnek minősül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!