Nem tudom, amit felajánlok, az megvalósítható-e, van-e gyakorlati értelme. De a szívem tudja, hogy ennek a felajánlásnak el kell hangzania. Van egy szobánk, amibe be tudok fogadni valakit, akit kiraknak a kórházból

- írta Hajós András csütörtök délután Facebook-posztjában, szúrta ki a hvg.hu.

Mint írta: nem egy ápoló, nem tudja, biztonságos-e ez így, vagy el tud-e látni egy embert, de megpróbálja, ha kell, mert nem halhatnak meg emberek amiatt, hogy ki kell üríteni kórházakat.

Elég meredeken hangzik, hiszen az ápolás-segítés egy szakma, körülményekkel, feltételekkel, eszközökkel. Nem tudom, járványügyi szempontból ilyet szabad-e? Fogalmam sincs, lehet-e ezt úgy csinálni, hogy ne többet ártsak, mint használok

- fogalmazott.

Hajós megjegyezte, lehet, hogy kevés a maszk, gép és felszerelés, de "szolidaritást és szeretetet egyelőre még nem Kínából kell rendelni".

A kórházak kiürítéseinek következtében nehéz helyzetbe került betegek hozzátartozóinak történeteiről ebben a cikkünkben írtunk:

"Anyám lelkileg összetört" - így megy a kórházak kiürítése

A koronavírus-járvány miatt a kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani. Sok olvasónk számolt be arról, milyen nehéz helyzetbe kerültek beteg hozzátartozóik és ők is emiatt.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!