A versenynapokon a versenyek időszakához igazodva közlekednek majd a járatok. Kivéve augusztus 20-án este, akkor a tűzijáték miatt biztonsági okokból nem járnak a hajók.


Látványos, kényelmes és élménydús formában, a Batthyány térről induló hajókkal is utazhatnak a nézők a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság helyszínére.

A MAHART a szervezőbizottsággal együttműködve a vb összes versenynapján üzemeltet majd hajójáratokat a Batthyány tér és a MÜPA hajóállomás között, ahonnan rövid sétával elérhető a Nemzeti Atlétikai Központ bejárata. A menetidő mindössze 15 perc.

Azért is fontos a hajóközlekedés, mert a világbajnokság helyszíne közelében rendkívül korlátozottak lesznek a parkolási lehetőségek - mondta el Németh Balázs, az eseményt szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Közlése szerint:

A szervezők inkább a közösségi közlekedést ajánlják a nézőknek.

A megnyitó napján már reggel 8-kor indul az első járat a délelőtti versenyekre. A 18 órakor kezdődő megnyitóra és az esti programokra készülők 16.30-tól szállhatnak fel az első hajóra a Batthyány téren.

A járatok általában 30-40 percenként követik majd egymást, de ha nagyobb lesz az igény, sűrítik a menetrendet.

A hajójegy ára 1500 forint, amivel egy adott napon korlátlan számban lehet utazni a Batthyány tér és a MÜPA hajóállomás között.

A hajójáratokról bővebb információ ITT.

A szervezők arra is emlékeztetnek, hogy autó nélkül is érdemes Budapestre utazni, mert a MÁV-Volán-csoport kedvezményes, oda-vissza összesen 2023 forintba kerülő jegyeket kínál az atlétikai vb idejére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!