Folyamatosan aktívan dolgoznak a búvárok a szerdán elsüllyedt sétahajó roncsának kiemelésén - írja a a hvg.hu, amely a mentési munkálatokban résztvevő Szathmári Zsolt katasztrófavédelmi szakbúvároktatót kérdezte az eredményekről és a stratégiáról.


Egyebek mellett arról beszélt, hogy csütörtökön létrán ugyan le tudtak ereszkedni a roncsig, de a nagy sodrás miatt nem tudták elengedni a létrát, hiszen félő volt, hogy leszakadnak és elviszi őket a víz. A kapaszkodás miatt dolgozni sem tudtak, hiszen nem látni lenn semmit, a kezükkel tájékozódnak és érzékelnek.

Azt tervezik, hogy ha sikerül végre elérniük a roncsot, akkor rákötnek egy vezető kötelet, így a következő búvárnak már lényegesen könnyebb lesz eljutni a Hableányhoz. A Duna pénteken-szombaton tetőzik, utána már apad, így lényegesen jobbak lesznek a körülmények a búvárok munkájához. A tervek szerint megpróbálnak nagyobb lemezeket is lehelyezni daruval, amelyek felfognak valamennyit a sodrásból.

Arról, hogy ki mennyit tölthet a vízben, Szathmári azt mondta: attól függ, ki meddig bírja a fizikai megterhelést. Mivel életveszélyes műveleteket végeznek, alapvető, hogy mindenki őszinte, és jelzi, hogy hol vannak a határai. (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!