Amint arról mi is beszámoltunk, egy magyar nő holttestére bukkantak egy londoni lakás fagyasztójában egy másik nő holtteste mellett.

A 34 éves Sz. Henrietta már több éve élt az Egyesült Királyságban, utoljára 2016 nyarán adott hírt magáról. A másik áldozat a 38 éves, háromgyermekes Mihrican Mustafa, akinek eltűnését tavaly májusban jelentették be.

A nyomozók még április 26-án, egy bejelentés után vonultak ki a kelet-londoni Canning Town városrész Vandome Close nevű utcájába, ahol a fagyasztóban összefagyva találták meg a két, számtalan sérülést szenvedett holttestet.

Az ügy további részleteit még vizsgálják.

A Tények úgy tudja, hogy Henrietta 2008-ban vált el Sajópüspökin élő férjétől, akitől két gyermeke született.

Őket és gyári munkáját hátrahagyva költözött mindenféle előzmény nélkül előbb Németországba, majd 2014-ben Londonba ment, ahol egy bárban pultosként, majd egy konyhán dolgozott.

Azonban pár hét után kirabolták és elvitték minden pénzét és az iratait is. Összeköltözött aktuális barátjával, ám a kapcsolat vége után az utcára került.

A magyar áldozat édesanyja elmondta, hogy lányával "mindig is sok volt a gond", nem ápoltak túl közeli kapcsolatot. Miután elhagyta az országot, néhányszor meglátogatta a gyerekeit, de évek óta nem hallottak róla.

A nő öccse a Tényeknek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy szerinte egy jobb élet ígéretével csalhatták ki testvérét az Egyesült Királyságba.

Henrietta gyerekkori barátja, Krisztián is megszólalt, aki szerint akkori párjával sokat vitázott, a férfi gyakran féltékenykedett. A nő hirtelen elhatározásból távozott az országból és nem lehetett lebeszélni arról, hogy egyedül vágjon neki az útnak.

Krisztián volt az utolsó, akivel 2016 nyarán beszélt, ezután Magyarországon senki nem hallott róla. A barát úgy gondolja, hogy volt a nő belekeveredhetett valamibe. Az ismerősök azt sem tartják kizártnak, hogy egy sorozatgyilkos áldozatává vált.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>