Tessica Brown a közösségi médiában elég nagyot megy, mióta elmesélte, hogy egy hónapja ugyanúgy áll a frizurája.


Amikor megcsináltam a hajamat, egy kis hajlakkal akartam befejezni, hogy a helyén maradjon. De mivel kifogyunk a hajlakkból ezt használtam: Gorilla Glue spray. Rossz, rossz, nagyon rossz ötlet volt

- meséli a videóban. A Gorilla Glue spray egy ragasztóspray ugyanis, és nem hajra találták ki.

Úgyhogy azóta tulajdonképpen sisakot hord Brown, az sem segített semmit, hogy 15-ször mosta meg (az egyiket meg is mutatta). Kókuszolajjal is átdörzsölte, de annak sem volt semmi eredménye.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tessica (@im_d_ollady) által megosztott bejegyzés

A kommentelők többféle tanáccsal is előálltak, ahogy megjelent a ragasztót gyártó cég is a hozzászólók között - írja a Daily Mail. Ők azt ajánlották, hogy alkohol és víz elegyével fújja be a haját. Ugyanakkor figyelmeztetettek, hogy jó időbe telhet, míg működik, és hogy az egy hónap azt is jelenti, hogy a haja valószínűleg nem lesz túl jó állapotban.

Az nem derült ki, hogy kipróbálta-e a cég tanácsát, de szombaton Tessica egy olyan posztot rakott ki, amelyből kiderül, a kórházban járt a haja miatt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tessica (@im_d_ollady) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!