1969. július 20-a óriási lépés volt az emberiség számára, Armstrong és Aldrin a Holdra szállt, először emberként egy idegen égitest felszínén. A sikersztorit mindenki ismeri, azt már kevésbé, hogy mi lett volna a forgatókönyv akkor, ha valami nem jól sül el a misszió közben, és Armstrongék nem tudnak csatlakozni a Hold körül keringő parancsnoki modulhoz. A szituáció korántsem lett volna kényelmes a két űrhajós számára, egész egyszerűen ott hagyták volna őket meghalni az űrben, mindenféle mentőakció nélkül.
A sikeres Holdra szállás után, még a parancsnoki modulban Nixon elnök felhívta a három űrhajóst, és gratulált nekik a teljesítményhez. Volt azonban egy másik hívás is, amire fel volt készülve, csak az Armstrong és Aldrin özvegyjelölt feleségeinek szólt volna.
Az elnök megkérte szövegíróját, William Safire-t, hogy készüljön olyan beszéddel is, amit a két űrhajós családjának kell majd elmondania, ha rosszra fordulnak a dolgok. Safire 1999-ben adott interjút a Meet the Pressnek, és ebben fejtette ki, hogy nem volt mentőakciós terve az amerikaiaknak arra az esetre, ha valami rosszul sül el.
A legrizikósabb része a missziónak kétségkívül az volt, amikor Armstrongnak és Aldrinnak vissza kellett kormányoznia a leszállóegységet a parancsnoki modulhoz, amelyben Collins várta őket. Ha itt bármi rosszul sült volna el, visszatértek volna a Holdra, és valószínűleg vagy éhen haltak volna, vagy saját kezükkel kellett volna véget vetniük az életüknek. Ebben a forgatókönyvben Nixon
megszakította volna a kommunikációt a két férfivel, és elmondta volna a világnak, mi történt.
Az asztronauták és családjuk tudta, mit vállal - Nixonnak először az özvegyeket kellett volna felhívnia, és csak azután leadnia a szívhez szóló, fennkölt beszédet, amit Safire megírt neki. Az egész elolvasható egyébként a LiveScience weboldalán.
