Sokkal súlyosabb büntetést kaphat az a három nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt három ember, akik miatt kínhalált halt egy amputált beteg.


A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis lényegesen súlyosabb büntetést kért az elsőfokon 3, valamint 2 év és 8 hónap börtönre ítélt elkövetőkre.

Az élettársi kapcsolatban élő két férfi, valamint a nő közös albérletben élt az idős férfival Budapesten. A mindkét lábát elvesztő tolókocsiba kényszerült férfit igazából csak azért fogadták be, hogy elvegyék tőle a 70 ezer forintos nyugdíját, amit aztán rendre fel is éltek.

Az albérleti kapcsolat azonban egy idő után megszakadt, mert a beteges férfi hajléktalan életmódot folytatott, hajléktalan szállón lakott, illetve számos betegsége okán a Szabolcs utcai hajléktalan kórházban kezelték.

Miután a B. Oszkárék rájöttek, hogy nem működik a kártya, meglátogatták a kórházban lévő korábbi lakótársukat. Azt mondták, hogy kiviszik cigarettázni, majd azzal a lendülettel ki is tolták az épületből. Először egy Budapest belvárosában lévő bankfiókhoz szállították, ahol százezer forintot vetettek fel vele számlájáról, majd a szentmártonkátai tanyájukra vitték.

Itt már olyannyira nem gondoskodtak róla, hogy a halála előtti napokban már a mellékhelyiségbe sem vitték ki. Mivel az állapota rosszabbodása után sem hívtak hozzá orvost, meghalt. A halála után a kitolták a Szentmártonkáta közelében lévő egyik erdőbe és otthagyták. Az elkövetők ténybeli vallomást tettek a nyomozati szakban, azt azonban tagadták, hogy nem megfelelően gondoskodtak volna a tolókocsiba kényszerült férfiról.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére a vád szerinti emberölés bűntettének a megállapításáért, jelentősen súlyosabb szabadságvesztés büntetésért és hosszabb idejű mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett, amelyet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a közelmúltban benyújtott indítványában fenntartott.

A kihirdetett határozatot a két férfi elkövető és védőik tudomásul vették, női társuk és védője azonban eltérő minősítés alkalmazásáért és enyhítés céljából fellebbezett. A másodfokú eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik, a tettesek az elsőfokú ítélet kihirdetését követően szabadlábra kerültek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!