Az eddigi ellenzék lényegében megsemmisült Hadházy Ákos szerint, a TISZA pedig biankó csekket kapott. Három súlyos kérdést feszegetve elemzi a vasárnapi eredményeket a képviselő.


Vasárnap „az eddig ismert ellenzék lényegében megsemmisült” Hadházy Ákos szerint. A választást elemző posztjában felidézi a 2019-es önkormányzati választások utáni lelkesedést idézi fel, amikor „az egymással együttműködő ellenzéki pártok a megegyezéseknek köszönhetően a vártnál jobb eredményt értek el.” Az akkori eufória hangulatában sokan azt hitték, hogy a siker azt jelenti, „megvan a recept”, noha a független képviselő szerint nem ez volt a helyzet:

Hadházy szerint most, hogy a TISZA Párt „vastag biankó csekket kapott az ellenzéki választóktól”, Magyar Péterék már most arról beszélnek, hogy 2026-ban nyerni fognak, pedig a választási eredményekből szerinte az is látszik, hogy „a lényeg nem változott”, és a „hibrid rezsim hatalomgyára” továbbra is működik.

Hadházy három állítást és három kérdést fogalmazott meg a jelenlegi helyzet kapcsán.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!