Polt Péter legfőbb ügyész 2019 októberében ismerte el, hogy Boldog István fideszes országgyűlési képviselő választókörzetét érintően uniós pályázatai pénzek elcsalása és korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt nyomozásba kezdett az ügyészség. Néhány hónap múlva az ügyészség indítványára az Országgyűlés fel is függesztette Boldog mentelmi jogát, akit több rendbeli vesztegetéssel és a közbeszerzési verseny korlátozásával gyanúsítottak meg a hatóságok.


A botrányt Hadházy Ákos robbantotta ki, és az ellenzéki képviselő azóta több fideszes politikussal kapcsolatban is tárt fel olyan adatokat, amelyek arra utaltak, hogy az ő körzetükben is Boldog Istvánéhoz hasonló pénzosztási rendszer működött, törvénytelenül befolyásolhatták a közbeszerzések eredményét, és ezáltal korlátozták a versenyt. A beruházásokat uniós forrásból finanszírozták, de mivel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainál a megyei közgyűlésekben ülő politikusok döntöttek a támogatásokról, megmondhatták azt is, hogy az egyes települések pályázatainál melyik cégekkel kell elvégeztetni a munkát. Hadházy szerint minden érintett képviselőnek megvolt erre a maga bejáratott "partnercége".

Hadházy csütörtöki sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az ugyancsak fideszes Czunyiné Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei körzetében is Boldog István módszerével dolgoztak. Azt mondta, a komáromi választókerületben a pályázatokon ugyanolyan mintázatot mutat a nyertes és a vesztes cégek szerepeltetése, mint az ügyészség által is gyanúsnak talált Jász-Nagykun-Szolnok megyei esetben. A módszerbeli egyezés nem lehet véletlen, állítja az ellenzéki politikus, hanem arra utal, hogy a TOP-os pénzeket rendszerszintű csalással osztották szét.

Hadházy szerint Czunyiné körzetében a Gombos Földgép Kft. esete mutatja meg, hogyan működhetett ez a rendszer. A Gombos Földgép Kft. szinte kizárólag Czunyiné körzetében nyert pályázatot: 2016 és 2020 között 17 közbeszerzésen tudott diadalmaskodni, abból 15-ször Komárom környékén. Az ellenzéki politikus vizsgálata szerint a közbeszerzések többsége mögött ugyanaz a céghálózat tűnik fel, így alapos a gyanú, hogy a közbeszerzések irányítottak voltak. A Gombos Kft. a Czunyiné körzetében közbeszerzések közül 12 esetben volt ajánlattevő, az állandó vesztes pedig a MARÉP Építőipari Kft. Ez a cég a honlapján azt állítja, hogy a Gombos Kft. rendszeres alvállalkozója, így gyakorlatilag függő viszonyban volt a "versenytárssal".

A pályázatokon öt esetben nem is akadt más kihívója a Gombos Földgép Kft.-nek, csak a MARÉP Kft. Egy további közbeszerzésnél meghívott volt, ajánlatot azonban ott már be sem nyújtott. Két esetben a MARÉP Kft. is nyert. A 2019-es közbeszerzéseken az egyik vesztes ajánlattevő pedig éppen a Gombos Földgép Kft. volt. A másik tenderen egy Geotech nevű kft. nyújtott be ajánlatot, de ott is könnyű volt verseny, mert a pályázatát érvénytelennek nyilvánították. Viszont a Geotechnek is viszonozták a gesztust: azokon a pályázatokon, ahol nyert, szinte mindig ott volt vesztes ajánlattevőként a MARÉP Kft.

A Gombos Kft. megnyert közbeszerzésein statisztaszerepet játszott a Szabados és Társa Kft. is. Ezt a vállalkozást kilenc alkalommal hívták meg versenytársnak, ajánlatot azonban nem nyújtott be. Egyetlen esetben volt értékelhető a pályázata, de azzal is csak vesztes lett. Az ilyen típusú közreműködésre azért van szükség, mert a közbeszerzési törvény előírja, hogy mennyi cégnek kell részt vennie a meghívásos pályázatokon. Ha nincs meg a létszám, a győztes nem lehet kihirdetni.

A legnagyobb tételű közbeszerzés egy 2,3 milliárdos sajtüzemépítés volt. A tendert nyílt eljárásban lett hirdették meg, de a Gombos Földgép Kft.-nek, itt is egy versenytársa akadt csak, a Szabados és Társa Kft. Hadházy szerint az eljárás közben a cég több mint félmilliárd forinttal emelhette az árat azzal az indoklással, hogy a megrendelő nem kellő gondossággal írta ki a pályázatot.

A 24.hu telefonon kereste a TOP-os pályázatokkal kapcsolatban Czunyiné Bertalan Juditot. Arra lettünk volna kíváncsiak, volt-e információja arról, hogy a Gombos Kft. vitte a pályázatok nagy részét, és hogy ehhez rendszeresen más cégek játszottak statisztaszerepet. A képviselő nem reagált a megkeresésre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!