Balog Tímea és Szabó Anikó azután kapta meg a felmondását, hogy felemelték a szavukat, mert „fertőtlenítő pótlékot” fizettek nekik túlóra helyett.


Hadházy Ákos Facebook posztban számol be két, szekszárdi takarítónő sorsáról. Az RTL Házon kívül legutóbbi adásában is bemutatott Balog Tímea és Szabó Anikó ugyanazon a napon, indoklás nélkül kapta meg a felmondását. Azt gondolják, mindez azért történt, mert felemelték a hangjukat, többek között azért, hogy egy úgynevezett „fertőtlenítő pótlékot” fizetnek túlóra helyett.

300 ezer bruttó fizetéssel kecsegtették őket, de az első fizetésnél kiderült, hogy a túlórát nem túlórában számolták el, hanem úgynevezett „fertőtlenítő pótlékot” adtak. Így nem kellett például a hétvégékre dupla óradíjat fizetni, ahogy azt a szabályok előírják. A nők ezután a NAV-hoz fordultak, ahol szintén nem értették, mi lehet az a bizonyos pótlék.

A B+N szerint viszont ők szabályosan jártak el. Azt írták, hogy ha a kollégák túlóráznak és „jelenléti íven is így rögzíti a csoportvezető, akkor ezt így is számfejtik”.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!