Rengeteg kérelem érkezik be, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa elárulta a legfurcsábbakat.


Kolbász vagy Banánvirág. Nem, ez nem egy furcsa gasztronómiai ízelítő. Mindkét keresztnevet leendő szülők igényelték a gyereküknek. Extrém mennyiségű névkérelem érkezett idén a Nyelvtudományi Intézethez, hajmeresztő ötletekkel álltak elő a szülők - írja az RTL.hu.

A legjellemzőbb, hogy egy név idegen írásmódját szeretnék. Például a Zarah-ra, Fannira y-nal, vagy az Evelinre szintén y-nal. Ezt azonban elutasítják, mert az a szabály Magyarországon, hogy magyar állampolgárnak csak a magyar helyesírás szabályai szerint lehet anyakönyveztetni

– mondta a Fókusznak Haindrich Helga, Nyelvtudományi Intézet munkatársa.

De vannak szülők, akik Felhőnek, Banánvirágnak, vagy Kolbásznak szerették volna elnevezni leendő gyermeküket. A szakember szerint lehet, hogy ezt poénnak szánták inkább a szülők, nem valódi szándék volt mögötte. Hogy ha valakinek épp Gyulai a családneve, mekkora poén lenne már Gyulai Kolbászként szerepelni

– elmélkedett a Nyelvtudományi Intézet munkatársa.

Egyre kreatívabbak a szülők. Öt évvel ezelőtt nagyjából 300 névkérelem érkezett, idén pedig több mint 600 új kérelmet adtak be.

"Engedélyeztünk kettős névalakokat is, mint például a Pannaróza, a Hannaléna. A Tisza volt még egy ilyen izgalmas név, ugye itt földrajzi névről beszélünk, és alapelvünk az, hogy földrajzi neveket nem engedélyezünk"

– mondta.

Mindent összegezve azonban mindegy, hogy új vagy klasszikus, nemzetközi vagy magyar, a legfontosabb, hogy a gyereket később ne érje hátrány a neve miatt, és jól érezze magát vele.

VIDEó: Az RTL Fókusz beszámolója

Egy évvel korábban ezek a nevek mentek:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!