Sokan kapták fel a fejüket a pár napja megjelent utolsó interjújára, de igazából már évekkel ezelőtt is ugyanígy nyilatkozott: egy végtelenül megkeseredett ember képe bontakozik ki a róla szóló cikkekből, és erről egyáltalán nem ő tehet.
Elöntötték a közösségi médiát a visszaemlékezések Palotai Zsolt teljesen váratlanul érkezett halálhíre után. A legtöbben a felejthetetlen, hajnalig táncolós Tilos- és Rewind-bulikat emelik ki a Corvintetőn, Kultiplexben és számos másik helyen, amelyek nagy része azóta már szintén csak emlékként él tovább egy egész generációban.
Bevallom, én sosem voltam nagy rewindos vagy tilosos: az évek során megfordultam ugyan néhány bulin, ahol fellépett – legutóbb alig néhány hónapja –, összességében viszont elég távol állt tőlem az elektronikus zenei színtér, aminek évtizedekig egyik legmeghatározóbb szereplője volt.
Már az első benyomásom is az volt róla, hogy egy végtelenül kedves ember, aki mérhetetlen szeretettel és mindig nagyon hosszan mesélt a családjáról és a rajongóiról egyaránt. Ezeket a szavakat viszont idővel egyre jobban átjárta a keserűség.
„Mennyire vagy bizakodó a szakma jövőjét illetően?” – tettem fel a zárókérdést a 2014-es első interjúnkban, amit karrierje kezdetének 25. évfordulója alkalmából kértem tőle. A válasza már akkor is borús képet festett:
„Majd ha ismét a zene lesz a legfontosabb, és nem a marketing meg az egó, akkor van esély pozitív változásra. Addig viszont nem nagyon látok semmit, ami bizakodásra adhat okot. Szinte mindenkiből hiányzik az alázat, a mások munkássága iránti tisztelet. És most nemcsak az előadókról beszélek. Mondok egy példát: hat éve megy a Rewind a Corvintetőn minden szerdán. Mivel idén a szilveszter pont szerdára esik, és egyben annak az évfordulója is, hogy 25 éve vagyok a pultban, még szeptemberben megkerestem a szervezőket, nem csinálhatnánk-e mi a szilveszteri bulit. Tudod, mi volt a válasz? »Szó sem lehet róla, Tesco Disco lesz, ahogy három éve mindig.« Aminek már a neve is elárulja, mi a nyerő manapság. Ha pedig ott nem csinálhatom meg ezt a bulit, akkor inkább sehol sem játszom 31-én. Hát itt tart a szakma 2014-ben.”
A Rewind nem sokkal később meg is szűnt, azóta pedig néhány rövidebb időszakot leszámítva csak alkalomszerűen lehetett találkozni vele, fix partysorozatra nem kérték fel. Ez természetesen a megélhetése szempontjából is komoly érvágás volt, a mentális része viszont talán ennél is nagyobb terhet jelentett számára.
Elmondása szerint még olyan, elképesztően megalázó helyzetekben is része volt, mint amikor egy hely szervezője azt kérte tőle, küldjön egy mixet, hogy lássa, mégis kicsoda ő. „Néha olyan érzésem van, mintha itt sem lettem volna 30 évig, mintha valaki nyomott volna egy delete gombot” – fogalmazott.
Nem lehetett arról hallani, hogy beteg lenne, ha minden igaz, a halála még a legközelebbi ismerőseit is hidegzuhanyként érte. Egyelőre az okokat sem tudni, így találgatni se szeretnék, de sok embernek valószínűleg annál jóval kevesebbre is ráment volna az egészsége, amit neki át kellett élnie.
Bízzunk benne, hogy a közvetlenül a halála előtt neki ítélt Pro Cultura Urbis díj legalább jelentett számára némi pozitív megerősítést, ha személyesen átvenni már nem is tudta. Ennél jóval több járt volna neki.
Borzasztóan elcsépeltek a „pótolhatatlan űr”, „végleg lezárult egy korszak” és hasonló fordulatok, de itt most tényleg nem lehet más kifejezést használni. A budapesti underground éjszakai élet soha nem lesz már ugyanolyan.
