Jane Castor, Tampa polgármestere szellemes levélben kért bocsánatot Tom Bradytől, miután az NFL hatszoros bajnok irányítóját edzés közben hazaküldték a város egyik közparkjából.

Parkból zavarták haza és idegen házba rontott be Tom Brady

Döcögősen indul neki a beilleszkedés Floridában.

Az amerikai honlapok mindegyike közölte a levelet, amelyben a polgármester hangsúlyozta: elnézést kér a rossz kommunikációért, és vélhetően nem a legjobb első benyomást tette ezzel a város a Tampa Bay Buccaneers új játékosára.

Brady a hét elején a világjárvány miatt hozott tiltás ellenére egymaga edzett egy belvárosi köztéren. Egy járőr figyelmeztette, hogy a létesítmény zárva van és hazaküldte.

Jane Castor hozzátette: tekintettel a nehéz egészségügyi helyzetre, nem tudott abban segíteni, hogy mi a teendő, amikor egy legendás sportolót látnak edzeni egy városi parkban.

Amerikai sajtóértesülések szerint Brady az elmúlt hetekben a "Tompa Bay" és a "Tampa Brady" kifejezéseket próbálta hivatalosan levédetni, a polgármester levelének utóiratában célzást tett erre vonatkozóan is.

Tom, ez itt Tampa Bay. Ha nyersz nekünk Super Bowlt, akkor beszélhetünk a Tampa Bradyről

- írta.

A 42 éves Brady - akit sokan a sportág valaha volt legjobb játékosának tartanak - március közepén írt alá a tampai klubhoz, miután elváltak útjai a New England Patriotstól, amely 2000-ben szerezte meg.

Kiemelt fotó: Maddie Meyer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!