"Emberek élnek 19. századi szegénységben, akik számára ez az egész környezettudatosság értelmezhetetlen" - írta L. Ritók Nóra A nyomor széle nevű blogján még 2016-ban. A mélyszegénységben élő magyar családok számára nem az a prioritás, hogy helyben termelt biozöldséget és -gyümölcsöt egyenek, hiszen gyakran annak is örülnek, ha a kenyér mellé más élelmiszert tudnak venni. És hiába környezetszennyező szeméttel vagy műanyaggal fűteni, vannak, akik csak ezt engedhetik meg maguknak.
Míg a tavalyi műanyagmentes júliushoz 177 országból 3,4 millióan, idén már 230 millióan csatlakoztak becslések szerint.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden résztvevő betartotta a kihívás feltételeit, de így is jelentős növekedés figyelhető meg a környezettudatosság egyéni szintjén. Nem tudjuk, közülük hányan élnek átlagos jövedelmi szinten vagy a létminimum alatt, de arról már vannak adatok, hogyan befolyásolják a környezettudatosságot az anyagi körülmények.
A zöldebb életmód sok esetben energiatakarékosságot, kevesebb vásárlást és fogyasztást, így spórolást is jelent. Az életmódváltás nem mindig függ a jövedelemtől: ha például kevesebb húst eszünk, otthon készítjük az ételt és igyekszünk nem pazarolni, vagy ha új készülékek vásárlása helyett megjavítjuk a régit, fogmosás közben elzárjuk a vizet, akkor pénzt takaríthatunk meg. Az olyan környezetbarát tippek viszont, amik a mosogatógép megfelelő használatával vagy az energiatakarékos eszközök vásárlásával kapcsolatosak, már nem minden réteg számára hasznosak. A lakását szigetelni, és ezzel hosszabb távon energiát spórolni is csak annak van lehetősége, aki már eleve rendelkezik valamennyi befektetni való tőkével. Még ha figyelmen kívül hagyjuk is a drága újrahasználható dizájntermékeket - amelyek megvásárlásához már nem elég az átlagfizetés -, akkor is nyilvánvaló, hogy egy kevésbé szennyező életmódhoz pénz is kell.
A Guardian nemrég megjelentetett egy cikket arról, mennyire nehéz a környezettudatos előírásokat betartania annak, aki szűkösen él. Magyar kontextusban nehéz elképzelni, hogy szegénynek számít az az egyedülálló anya, aki egy régi, klímával is felszerelt házat (nem lakást) bérel, ahol csak azért nem használnak mosogatógépet, mert nem férne el a konyhában, és szárítógép helyett kiteregetik a vizes ruhákat. A cikk ugyanakkor rávilágít arra, milyen nehéz ilyen jövedelmi helyzetben olyan környezetbarát szolgáltatásokat igénybe venni, amelyek helyben nem elérhetők.
Az ökotudatossághoz ugyanis nemcsak anyagiakra van szükség, hanem sok időre is. Aki nehéz körülmények között él, annak gyakran magasabb óraszámban kell ugyanazt az összeget előteremtenie, mint a szerencsésebbeknek, ezért nem feltétlenül van ideje hosszasan keresgélni az alternatívákat. Még ha elérhető közelségben is találhatók például a csomagolásmentes termékeket árusító üzletek, abban az esetben sem valószínű, hogy egy bolt felkeresésével letudja valaki a heti nagybevásárlást. A piacok pedig általában hétköznap 6-ig, szombatonként 2-ig vannak nyitva, ezért egy főállás mellett elég nehéz lenne rendszeresen onnan beszerezni az élelmiszert.
Néhány kutatás szerint minél több pénze van valakinek, annál inkább él környezettudatosan. Ennek oka nem csupán az, hogy a helyi termesztésű biozöldség drágább, mint amit az Aldiban lehet kapni. Megfelelő tudással is kell rendelkezni az élelmiszerekről, vagy arról, hogy milyen anyagok szennyezőek és mivel lehet helyettesíteni azokat. Akinek magasabb a jövedelme, az általában könnyebben is fér hozzá a megfelelő információkhoz, vagy több ideje és lehetősége van elmélyedni a témában. A tudás persze önmagában nem elég, az értékrendszer is befolyásolja az ökobarát viselkedést.
Az anyagi helyzet és a környezeti szempontból fenntartható döntések közötti összefüggés nemcsak egyéni, hanem állami szinten is kimutatható. A Környezeti Teljesítmény Mutató (Environmental Performance Index, EPI) segítségével összehasonlíthatóak az országok olyan szempontból, hogy mennyit tesznek a környezet megóvásáért: ahogy a korábbi években, 2018-ban is kiderült, hogy ahol magasabb az egy főre jutó jövedelem és a jóllét, ott általában ez a mutató is magas. Tavaly Svájc, Franciaország, Dánia, Málta és Svédország állt az élen, India, Kongó, Banglades és Burundi pedig az utolsó négy helyen.
Az alacsony jövedelmi szint gyakran hozható kapcsolatba a környezetrombolással is, hiszen a természeti források (termőföld, víz) elégtelen mennyisége és a tudás hiánya miatt a szegények gyakran minden elérhető forrást a végletekig használnak, amikor a túlélésük a tét. Ők jobban is kötődnek a környezetükhöz, kiszolgáltatottabbak, emiatt a klímaváltozás hatásai is nagyobb mértékben érintik őket.
Ha valakinek sok pénze is van és a szemlélete is környezettudatos, akkor legalább az esélye megvan annak, hogy energiatakarékos életmódot folytat: be tud fektetni a hosszabb távon megtérülő termékekbe, illetve közvetve (például adományokkal) is költhet a környezetvédelemre. Általánosságban viszont a magasabb jövedelműek gyakran több energiát és természeti forrást használnak, mint a szegényebbek. Lehet, hogy előnyben részesítik a csomagolásmentes termékeket, de ezzel együtt hajlamosak alulbecsülni a nagy ház vagy a hosszú repülőutak környezeti költségeit.
Kulturális, érzelmi alapú oka is lehet annak, ha egy szerényebb körülmények között élő ember nem akarja, hogy döntéseit kizárólag a környezettudatosság befolyásolja. Más egy svédnek − aki valószínűleg már több egzotikus helyre is eljutott − változtatnia a nyaralási szokásain, és repülő helyett vonattal utazni, mint egy átlagos jövedelmű magyarnak, aki örül, hogy a fapadosoknak köszönhetően végre számára is elérhetővé válik a repülés. Az önkéntes ökotudatos életmód és a kényszerű megszorítások között jelentős különbség van.
Amíg a társadalom szerkezete nem változik, valószínűleg mindig lesznek, akik fenn akarják tartani pazarló életmódjukat, és olyanok is, akiknek nincs lehetőségük választani. A szegénység enyhítése nélkül pedig nehéz lesz kezelni a környezeti problémákat.
