Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítványozta a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség egy környékbeli tanyán élő férfinak a letartóztatását, mert többször is a torkának elvágásával fenyegetett meg egy jogszerűen eljáró polgárőrt.


Másfél héttel ezelőtt a polgárőr megjelent a férfi tanyája előtt, hogy a korábbi közlekedési szabályszegései miatt ellenőrizze, hogy a férfi otthon van-e. Az agresszív férfi erre közölte vele: "ha még egyszer idejössz, elvágom a torkod".

Eközben a férfi a családtagjaival együtt támadólag, agresszívan lépett fel a polgárőrrel szemben. A polgárőr meg akarta várni a helyszínen a rendőrt, de az agresszív fellépés és a fenyegetések miatt távoznia kellett. A férfi ezzel a magatartásával a polgárőrt a jogszerű eljárásában fenyegetéssel akadályozta. A férfi az előállítása során megpróbált megszökni és egy nádasba menekült a rendőrök elől, csak többszöri felszólításra jött elő. Mivel a helyi rendőr előtt is a torka elvágásával fenyegette a polgárőrt, ezért esetében a bűnismétlés veszélye is megállapítható. De megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsított az eljárás résztvevőinek megfélemlítésével, befolyásolásával a bizonyítást is veszélyeztetné.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és letartóztatta a férfit. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!