Amikor Sebastian Vettel és a Ferrari bejelentették, hogy a szezon végén elválnak az útjaik, onnantól kezdve beindult az őrület a Forma-1-ben és azóta tartja magát a pletyka, hogy ugyan a nyáron betölti a 39. életévét, de Fernando Alonso visszatérhet a sorozatba - sőt, páran már tényként kezelték. Elsősorban a Renault-val hozták hírbe, amelyik csapattal kétszer világbajnok volt, és amelynél már két időszakot is eltöltött.

A francia csapatot vezető Cyril Abiteboul most megerősítette, reális opció a spanyol leigazolása.

"Több remek versenyző is van, olyanok is, akik szabadok lesznek jövőre. Akit említett [Alonso] is egy lehetőség, de vannak mások is" - nyilatkozta Abiteboul az Eurosportnak, ugyanakkor kijelentette, hogy nem akarnak kapkodni, mint ahogy a Ferrari és a McLaren tették.

Úgy néz ki, jövőre nem lesz Mercedes a Forma-1-ben

Német lapértesülések szerint a legutóbbi hat világbajnokság győztes csapata, a Mercedes AMG tulajdonosi szerkezete úgy változik, hogy jövőre a német gyár elveszti vezető szerepét, ezzel a nevét is az istállóban.

Ugyan még csak most derült ki, mikor indulhat el tényleg a szezon a Forma-1-ben, a Ferrari már megtalálta Vettel utódját, aki Carlos Sainz lesz, az ő helyére pedig Daniel Ricciardo érkezik a McLarenhez. Egy hely így üresen maradt a Renault-nál, és megy a találgatás arról, hogy néz majd ki a Mercedes vagy az Aston Martin felállása a jövő évben. De már egy hajmeresztő pletyka is elindult arról a csapatok átalakulásáról is.

Kiemelt kép: FRANCK FIFE / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!