Könyve bevezetőjében arra kéri az olvasóit Csorba Dávid, hogy ne sírjanak, akkor sem, ha lelkileg megterhelő részhez érnek. Na, nekem ez nem jött össze, ennél a mondatnál elkezdtek megállíthatatlanul folyni a könnyeim. Hagytam, hadd sodorjanak magukkal az érzelmek. Ezután viszont már tényleg nem sírtam el magam.
"Ha igaz, hogy milyen rövid az élet, és milyen színes a világ, akkor miért ne tegyek meg mindent azért, hogy minél tovább láthassam?"
– írja Dávid. „Gondold át az életed minden egyes nap, hogy a lehetőségeidhez képest megtettél-e mindent azért, hogy jól érezd magad, hogy szebbé tudd tenni mások napjait is. És segíts, ahol tudsz, és ha nem tudsz, ne árts senkinek. Én ezekben a dolgokban hiszek.”
Csorba Dávid, akiről már többször is írtunk, és akit ti is a szívetekbe zártatok, Duchenne-szindrómás. A gyermekkori izomelhalás alattomos betegség örökletes, veleszületett és lényege az, hogy lassan lebontja a szervezetben az izmokat és azokat zsírszövetté alakítja. Dávid ágyhoz kötve él, lélegeztetőgépe is van, egyedül, önállóan nem tud a lakásból kimozdulni – 2017 karácsonyán a ti segítségetekkel jött össze annak speciális kerekesszéknek az ára, amit ő is képes irányítani a kézfejének mozgatásával, és amelynek segítségével tavaly végre kijutott a négy fal közül.
De Dávid a négy fal között is szabadon él. Pont erről szól a 2018 végén megjelent könyve, ez a címe is. Négy fal között szabadon. Lehet, hogy azt gondolod: „Úristen, már megint könyv, amiben valaki elmeséli sanyarú életét!” Nos, Dávid élete és könyve minden, csak nem szomorú és sanyarú. Akármilyen hihetetlen de teljes életet él, egyáltalán nem szorul mások sajnálatára, és elképesztően inspiráló. Könnyeden és jól ír, megcsillantja a humorérzékét is – volt olyan rész, amin felnevettem –, támogat, motivál, és arra ösztönöz: élvezd az életedet, és adj hálát azért, amid van. Miért? Mert ő, aki önállóan házból sem tud kilépni, pontosan ezt teszi.
Csorba Dávid könyve önmagában többet ér, mint egy sor magát tehetségesnek és népszerűnek tartó mai sztár motivátor.
Az is érdekes, ahogyan végiggondolja, kitől mit kapott – elsősorban a családjának mond köszönetet, különösen az őt otthon ápoló édesanyjának, aki a példaképe. „Ő a legnagyobb erőforrás, amibe kapaszkodtam, és a mai napig teszem. Ő az én Duracell-elemem, és a családunk fő alappillére. Belőle merítem az összes energiámat, jókedvemet, optimizmusomat. Ő egy olyan kút nekem, ami soha véget nem érő mélységekkel rendelkezik, és ez a kút tele van energiával, kedvességgel, féltő aggodalommal, szeretettel.”
Dávid sorain át ugyanakkor egy olyan aspektusa is feltárul az ő életének, általában a 21. századi életnek és a technológiai fejlődésnek, amire nem biztos, hogy gondolunk.
A sokat szidott számítógép, az internet és a közösségi média, ami pillanatok alatt szippantja be az embert, hatalmas lehetőség azok számára, akik valamilyen betegséggel vagy fogyatékossággal élnek.
A manapság rengeteget kárhoztatott virtuális tér segítségével azok, akik ágyhoz kötve élnek, átléphetnek egy másik dimenzióba. Akik számára nehezített vagy egyenesen lehetetlen a mozgás, a beszéd vagy a hallás, azok pontosan ezen a csatornán keresztül képesek kommunikálni másokkal, megosztani a gondolataikat, barátokat szerezni, kapcsolatot tartani családtagokkal, rokonokkal, olyasmit látni a világból, amire egyébként nem lenne lehetőségük.
Emlékszem, mennyien hördültek fel akkor, amikor elterjedtek a mobiltelefonok Magyarországon. Csakhogy én azt is láttam, hogy az egyik ismerősöm a siket édesapjával SMS-ben beszélte meg, mikor találkoznak, és mi kell a boltból. Csorba Dávid ebben is megerősít bennünket: nézzük ennek is a jó oldalát, és adjunk hálát azért, ami rendelkezésünkre áll. A virtuális téren kívül valódi, személyes kapcsolatokat is tart, rendszeresen meglátogatják a barátai, ismerősei, és Dávid számára is fontos, hogy találkozzon velük.
Az életének azonban léteznek árnyoldalai is, és ezt sem rejti el előlünk a könyv
„Lehet, hogy meglepő, de erőt és bátorságot adnak a rosszindulatú, irigy, vagyis a beteg lelkű emberek is. (…) Az a helyzet, hogy engem már sokszor próbáltak bántani. Az ilyen emberek negatív megnyilvánulásai azonban egész egyszerűen leperegnek rólam. (…) Ha nem tetszem valakinek, az az ő baj, nem az enyém.”
Láthatod Dávid mindennapjait és küzdelmeit. Megosztja veled a megrázó emlékeit, élményeit és a kudarcait is. És mégsem lesz ettől rossz kedved.
„Lehet, hogy a betegsége miatt figyelsz fel rá” – írja róla egyik barátja, Sipos Zoltán. „De nem amiatt kedveled meg, hanem azért, amilyen ő valójában.”
