Egyesek kimondottan rossz csókpartnerek, túl sok a nyál a csókjukban, vagy már a kezdetekkor ledugják a partner torkáig a nyelvüket. Aki ilyen partnerrel próbálgatta kamaszkorában a csókolózást, könnyen megutálhatta azt, és csak pont annyira csinálja, amennyire kötelező lehet. Olyanokból is akad bőven, akik úgy érzik, ha megcsókolják őket, nem éreznek közben semmit. Nem remeg meg a lábuk, sem a gyomruk, sőt különösebben szexuális vágyuk sem lesz a csóktól. Ők is azok táborába tartoznak, akik kevésbé szeretnek csókolózni, esetleg nem is értik, mit szeretnek ebben mások.

Kapcsolódó

Miért tűnik el a csókolózás a párkapcsolatokból?

Nemcsak a megszokás, de a biológia is tehet róla. Pedig a jó csók egy tartós kapcsolatban is növeli, gerjeszti a szexuális vágyat.

Honnan tudod, hogy rosszul csókolsz?

Pedig egy szenvedélyes, francia csók, ami akár negyedóráig is eltart, meghozza a kedvet a szexhez - akkor biztosan jó a csók, ha közben azt érezzük, legszívesebben letépnénk egymásról a ruhát. Előfordulhat az is, ami a szexben igen gyakori probléma, hogy két embernek teljesen eltérőek a szokásaik és szükségleteik. Az egyik fél inkább kerülné a nyelves csókokat és csak puszilna, amíg a partnere majd megőrül egy forró csókért.

Az eltérőség igen nagy is lehet, ilyenkor pedig nincs más mód, mint valahogyan közelíteni a két fél igényét egymáshoz. Azoknál, akik nem annyira szeretnek csókolózni, feltételezhető, hogy nemigen találkoztak olyan csókpartnerrel, akivel élvezték volna azt. Lehetséges, hogy egy korábbi rossz élmény mellett az is közrejátszik abban, hogy nem szeretnek csókolózni, ha például szégyenlősebbek, szorongóbb alkatúak, esetleg a szájhigiéniájuk miatt aggódnak. Számukra nehéz lehet belefeledkezni a csókolózásba.

Nemcsak a nyállal vagy a túl sok nyelvcsavargatással lehet elrontani a csókolózást, hanem például azzal is, ha az egyik fél hirtelen abbahagyja a csókolózást úgy, hogy a partnere azt érzi, majd kiugrik a bőréből a vágytól és legszívesebben órákig folytatná. Az sem jó, ha valaki elfelejt csókolózás közben levegőt venni, sajnos ez akár annak a jele is lehet, hogy agresszív a csóktechnikája. A csók sosem csak egy csók, abban rengeteg üzenet van, érzelmek, szenvedély. Éppen ezért nincs kétszer egymás után ugyanolyan csókolózás.

Bárkiből lehet jó csókpartner

Ahogy a szexualitásban minden cselekvést, úgy a csókolózást is meg lehet tanulni. És sosem késő. Csókolózás közben vannak bizonyos mozdulatok, amik árulkodhatnak arról, milyennek érzi a partner a csókot. Ez is a testbeszéd része, és érdemes figyelni a jeleket: tegyük meg, hogy csók közben finoman megfogjuk a fejét a tarkója felett, és ha hátrébb húzódik az illető, akkor biztos, hogy nem annyira élvezi a csókot. Ezzel a finom mozdulattal nem az a cél, hogy csapdába csaljuk a partnert, hanem hogy megtudjuk, mennyire élvezetes számára a csók. Ha hátrébb húzódik, akkor a csók befejezésével beszéljünk arról, mi történt. Az őszinte beszélgetés sokat segíthet, és ezen keresztül kiderülhet, hogy milyen lenne az a csók, ami a partnernek is megfelelne.

Az összecsiszolódás szükségszerű, hiszen minden ember más, egészen más élettapasztalatokkal, szexuális tapasztalatokkal. Lehetséges, hogy az egyik fél tényleg nagyon kerülné a csókolózást - ilyen helyzetben érdemes eggyel hátrébb lépni, és inkább máshonnan elkezdeni megélni az intimitást. Ahhoz, hogy a görcsösség, az elutasítás helyét a könnyedség vegye át, megtehetjük például azt is, hogy felírjuk a testrészeinket egy-egy cetlire, betesszük egy kalapba és húzunk abból. A kihúzott cetlire írt testrészeket csókoljuk meg egymáson, hol lassabban, hol gyorsabban, és közben kérdezgessük a partnertől, jólesik-e mindaz, amit érez.

A játékos megközelítés segíthet abban is, hogy az arcon keresztül megélt érintéseket, simogatásokat jobban fogadja az a fél, aki egyáltalán nem szeret csókolózni.

A csók helyett inkább ez kerüljön előtérbe, hiszen így is közel érezhetjük magunkhoz a partnert. A csókolózásnak ugyanis éppen ez a lényege: csók közben olyan hormonok szabadulnak fel az agyunkban, amik segítik a közelség érzését, az intimitást. A jó hír az, hogy nem a csók az egyetlen, amin keresztül ezt megélhetjük, így a simogatásokkal, ölelésekkel is kiváltható a nyelvek találkozása. A nyelves csókolózás helyett azt is jó ha megtesszük, hogy bevezetjük a mindennapi szokások közé a szemkontaktust. Az esti elalvás előtti intim, de nem szexuális érintkezésekkel együtt. Simogatásokkal, becézgetésekkel, egymás szemébe nézéssel szintén megélhetjük egymással azt az intimitást, amit egy tartalmasabb csókkal elérnénk.

A csók önmagában nem fontos a házasságokban, párkapcsolatokban, sokkal fontosabb, hogy figyelembe vegyük a partner igényeit, szükségleteit. Ilyen az is, ha egy fárasztó nap után a partner felajánlja, hogy vacsorát készít, hogy megmasszírozza a fáradtabb partner hátát vagy vállát akár. Fontos, hogy kifejezzük egyéb módon egymásnak a szeretetünket - ez az, ami az érzelmi intimitást megerősítheti a párkapcsolatokban.

Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!