Palya Bea négy éve robbant be igazán a köztudatba Nő című lemezével, majd a folytatásaként megjelent Tovább Nő még több rajongót szerzett számára. Azóta százával kapja a visszajelzéseket arról, mennyire rátapintott olyan dolgokra, amit eddig senki nem mondott ki – és különösen nem énekelt el – rajta kívül.
Tavaly ősszel gyökeres változás állt be a magánéletében: különvált két gyermeke édesapjától, ennek folyományaként pedig egy teljes albumot szentelt a válás körüljárásának.
A Hazatalálok néhány nappal ezelőtt jelent meg, de már most látszik, hogy hasonlóan nagy durranás lehet belőle. Ennek apropóján beszélgettünk.
– Hogy érzed magad mostanában?
– Alapjaiban jól, de van azért a felszínnek mindenféle fodrozódása, aminek oka egyrészt a fáradtság, másrészt az aktuális állapotom. Nem olyan rég történt azért ez a válás, ha azt nézzük, épp egy gyerekkihordásnyi idő telt el azóta, tehát mondhatjuk, hogy mostanra hordtam ki a saját válásomat. Ebből lett az új lemez. És amikor új lemezem jelenik meg, azt mindig ősrobbanásszerű állapotként élem meg: akkor kezdenek a dalok új értelmet nyerni.
– Hónapokig egyáltalán nem beszéltél arról, mi történt veled, interjúkat se adtál. Mennyire volt tudatos döntés ez?
– Fokozatosan vált azzá. Májusban adtam az első interjút, amiben már beszéltem róla, de még akkor is azt éreztem, hogy nem nagyon szeretnék. A lemez megjelenéséhez közeledve viszont tudtam, hogy onnantól muszáj lesz, úgyhogy fokozatosan elkezdtem magamat felkészíteni rá.
– Mikor döntötted el, hogy egy egész lemezt szentelsz a témának?
– Tulajdonképpen rögtön. Egyrészt maga a válás – illetve szakítás, mert nem voltunk házasok – nem pontszerűen történt, a végső döntést megelőzte egy hosszabb folyamat. Másrészt annyi ismeretem már van önmagamról és a világ működéséről, hogy tudtam: a kreatív munka meg fogja gyorsítani a gyógyulást. És még fontosabb. hogy ezzel közel sem csak én járok jól, hanem mindenki más is, aki meghallgatja a dalokat és meríteni tud belőlük.
Fábián Juli édesanyja azt mondta nekem a lányáért tartott emlékkoncert után, amikor szóba került, mi van velem és min dolgozom épp: „Nagy árat fizetsz, de sokaknak fogsz segíteni.”
Ezzel alighanem rátapintott a lényegre, ami abból is látszik, hogy a Hazatalálok én klipje tíz nap után már 80 ezer megtekintésnél jár, a lemezmegjelenés miatt szervezett sajtótájékoztatón pedig könnyeztek a jelenlévők, majd sorban jöttek oda elmesélni a saját sztorijaikat.
Az új klip, és még egy, azóta közzétett dal a lemezről – a többit hetente fogják feltölteni:
– Egyszerre kijött belőled az összes dal, vagy hosszabb időszak kellett hozzá?
– A Hazatalálok én egy versszakot leszámítva már tavaly augusztusban készen volt, az összes többi viszont a tényleges szétválásunk után született. A Belső gyermeket írtam meg legelőször, egy 40 perces önsiratóból raktam össze azt a 6 percet, ami végül a lemezre került. Március-április környékén gyorsult fel igazán a dolog, ekkor nagyon sokat írtam, olykor a metrón ülve is, vagy ahogy a két gyerek és a próbák mellett időt tudtam szakítani rá.
Tizenegy dal került végül a lemezre, de harmincról szűkítettem le – ez jól mutatja, mennyi elmeséletlen történet van ebben a témában.
Egyszerűen hiányzik a váláskultúra a hazai közbeszédből, senki nem mondta ki eddig őszintén, mi történik ilyenkor egy férfival, egy nővel és egy gyerekekkel. Az is nagyon káros, hogy a közkeletű vélekedés szerint a válás szégyen, kudarc. Ha ez így van, akkor a társadalom nagyjából 70 százaléka szégyenben és kudarcban él, hiszen manapság már többen válnak el, mint ahányan nem. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a törvényszerű, sem azt, hogy én ne sajnáltam volna rettenetesen. Nagyon örülök azoknak, akik akár évtizedekig boldogan élnek együtt, de a többség nem ebben van, és erről beszélni kell.
– Te most úgy döntöttél, hogy élére állsz ennek?
– Elsősorban az őszinte beszéd szószólója szeretnék lenni, nemcsak ebben a témában. Illetve annak, hogy a kreativitás hogyan segít túllépni egy ilyen nehéz időszakon. Szeretnénk online és offline is beszélgetéseket indítani – egyrészt videók, másrészt workshopok és élő rendezvények formájában –, ennek már zajlik az előkészítése.
– A lemez címe mit szimbolizál? Nehéz másra asszociálni, minthogy a jelenlegi a természetes állapot a számodra, amibe most visszatértél.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt hazatalálás a családalapítás és a gyerekszülés is. De a vége felé már biztosan nem éreztem annyira otthon magamat benne.
Szerintem nagyon gyorsan változunk, és főleg a gyerekek születése nagyon éles tükröt állít mindannyiunk elé. Én a mélyére néztem ennek, ami azzal járt, hogy megváltoztak az igényeim például olyan téren, mit várok egy kapcsolattól.
Hét évvel ezelőtt az a felállás tök jó volt, a végére viszont már közel sem.
– És most megint jó?
– Másképp jó, nyilván van benne sok nehézség, de mindenképp sokkal önazonosabb. Nagyon érdekes, hogy sokkal nőiesebbnek és befogadóbbnak érzem magam azóta. Nagyon sok férfival beszélgettem és rengeteget tanultam a működésükről, amivel eddig nem voltam tisztában – ez valószínűleg az ex-partneremnek is nehéz lehetett.
A gyerekek túljutottak már a nehezén?
– Szerencsére igen, nagyjából 6 hónap után jött el egy határ. Ők eléggé az én aurámban léteznek, így amint én jobban lettem, az rájuk is átragadt.
Elfogadták, hogy mostantól egy másik világ következik. Nyilván nekik nehéz lenne azt mondani, hogy ez nem rosszabb, hiszen az egész eddigi életüket abban a világban élték le, ami most összedőlt.
De dolgozunk azon, hogyan tehetnénk mégis széppé nekik.
– Neked egyedülálló szülőként mennyivel nehezebb összehangolni a családi életet a koncertezéssel és a próbákkal?
– Fel kellett vennem egy bébiszittert, aki inkább harmadik nagymama, nem is szereti, ha bébiszitternek hívjuk. Rajta kívül nagyon sokat segít az anyukám, illetve apósomék is. Így fenn tudunk tartani egy biztonságos, meleg világot, ami akkor is rengeteg szeretetet ad a lányaimnak, ha én nem vagyok velük.
Hozzáteszem, ez azért annyira nem gyakori: nem játszom olyan nagyon sokat, és a többi estét, illetve a szabad nappalaimat is majdnem mindig otthon töltöm. Persze a lemezmegjelenéssel besűrűsödtek a dolgok, de próbálom megtalálni a kellő egyensúlyt.
– Mit gondolsz, ez az album is fog akkora hullámokat verni, mint az első Nő lemez, ami megsokszorozta a rajongóid számát?
– Igen, konkrétan számítok erre. Csak néhány napja jelent meg, de máris olyan reakciók értek el hozzánk, amelyek egyértelműen mutatják. Tényleg az ősrobbanás a legjobb szó rá, olyan energiák szabadulnak fel benne. Annyira mélyre hatoltam a tudatalattimban, amennyire csak tudtam, és ez érződik is a dalokon. A hangzása is fantasztikus, kicsit olyan, mintha mindenki belezenélte volna kicsit a saját történetét.
– A zenekarod felállása is megváltozott nagyjából ezzel párhuzamosan. Ennek mi volt az oka?
– Teljesen organikusan ment az egész. Tóth Pisti (ifj. Tóth István gitáros – a szerk.) kilépésekor újra kellett gondolni, hogyan tovább, és már a tavalyi leállós évben is éreztem, hogy jönnek ötletek. Eközben a produkció menedzsmentjébe is új emberek jöttek, akik jobban passzolnak a mostani, kicsit kontúrosabb, határokat jobban meghúzó énemhez.
Azt hiszem, kevésbé akarok anya lenni az életem egyéb területein, mint a konkrét anyaságban.
Végül Orbán Gyuri csatlakozott a zenekarhoz nagybőgőn és Lisztes Jenő cimbalmon. Ez különösen izgalmas, utoljára 2005 és 2008 között zenéltem cimbalmossal, emiatt is hazatalálás kicsit a lemez. Imádom a hangzását, szerintem sokkal különlegesebb a gitárnál.
– Decemberben lesz a budapesti lemezbemutató koncert, mi várható addig?
– Szeretnék még két videoklipet leforgatni idén. Az egyiket a Két ház című dalhoz, amit Lilinek írtam, és arról szól, hogyan adjunk támaszt, illetve fogalmakat a gyerekeknek egy ilyen helyzetben. A másik pedig még nem dőlt el, több ötletem is van rá.
– El tudod képzelni, hogy néhány év múlva a következő lemezed arról fog szólni, milyen elváltként újra kiegyensúlyozott kapcsolatban élni?
(nevet) Biztos, hogy a kapcsolatokról fog szólni, hiszen a két gyerekem és a munkám mellett abszolút ez áll a gondolkodásom középpontjában. Mindenképp szeretnék kapcsolatot, de fogalmam sincs, hol leszek 2 vagy 3 év múlva, egyelőre még épphogy csak kezdek túljutni a gyógyulási folyamaton. Azt érzem, hogy olyan életet élek, mintha hármasával szedném a lépcsőfokokat, és néha visszamászom a kihagyott kettőre.
