Az, hogy minden áron győzni kell, nem amerikai dolog. Nem lehet csak és kizárólag az amúgy a látványra, a showelemekre, a drámára, a tragédiára, a hősökre és a happy endre épülő amerikai sportiparra rásütni azt, hogy a csapatok mindent megtesznek és mindenkit beáldoznak a sikerért. Különösen nehéz megállapítani, hogy egy-egy rossz, sőt elhamarkodott döntés után ki a felelős az esetleges rossz kimenetelért.

Tegyük fel, a csapat a döntőben a szakadék szélén áll, a legjobb játékosa sérült, de mivel a vezetők eltitkolják a sérülés súlyosságát, a média agyonnyomja őket.

A végeredmény? A játékos túl hamar tér vissza, majd úgy rásérül az addig is üvegből készült lábára, hogy az a következő években dollár tízmillióktól, de legfőképp az egészségétől is megfoszthatja majd.

Persze, a sportoló is ott akar lenni a pályán, ő is nyomást gyakorol a csapatára és a doktorokra, hogy engedjék vissza a pályára, de mégis, hol a határ? Az NBA nagydöntőjében kedd hajnalban éppen ez történt: a bajnoki címvédő szupersztárja, Kevin Durant kilenc meccs és egy állítólagos vádlisérülés - papíron ezt mondták, de sokak szerint Durant Achillese sérült meg korábban, csak eltitkolták - után visszatért a Toronto Raptors ellen.

Durant, amikor a pályán volt, óriásit játszott, fél lábon is bevágott három triplát, és védekezésben is odatette magát. Csakhogy egy szerencsétlen lépés következtében valami nagyon csúnyán elpattant a lábában, és úgy kellett lesegíteni az öltözőbe. Íme az eset:

Hogy jobban lássuk mi történt, másik kameraállásból, lassítva, közelről is:

A Warriors végül Durant nélkül is nyerni tudott, így még nem avattak bajnokot, a sorozat hatodik meccsére visszatérnek a csapatok Oaklandbe. Durant bevetése végül, ha csak az eredményjelzőt figyeljük, kifizetődött.

De mi lesz a nyáron a karrierje legfontosabb döntése előtt álló Duranttel? Hibázott-e a játékos, amikor nem mondta azt, hogy nem akar kockáztatni? Hibázott-e döntésével a Golden State Warriors, vagy háborúban mindenkire szükség van?

Amikor a csapat lövi mellé

Nagyon ritka az, ami Kevin Duranttel történt. Nem ő az első sportoló, akit még félig sérülten visszaenged a csapata egy fontos meccsre.

Ebben viszont óriási a felelőssége a Golden State Warriors vezetőedzőjének, Steve Kerrnek, mivel egy-két edzéssel a háta mögött bedobta a mélyvízbe a legjobb játékosát.

A mélyvíz azt jelenti, hogy a meccs első 15 percéből tizenhármat játszott Durant, extra terhelés alatt, a liga egyik legjobb védője, Kawhi Leonard fogásában. Az elmúlt négy bajnokságból hármat nyerő Warriors viszont annyira tehetetlen volt eddig a Toronto ellen, hogy nyilván mérlegeltek, de a kockáztatás mellett döntöttek.

Fotó: Gregory Shamus/Getty Images

Óriási nyomás volt a csapaton, de azt is igazából saját maguknak köszönhették. Mindenkinek egyértelmű volt, hogy Durant Achillesével történt a baj még a rájátszás elején, ám taktikai okokból ezt nem árulták el. Ezzel sikeresen feltüzelték az amúgy is hangosan és sokat beszélő amerikai sportmédiát, ami miatt egy perc nyugta nem maradt a Warriorsnak hetek-hónapok óta. A döntőben is titkolóztak, Durant még a pad mögött sem ült a többi sérült csapattársával, így a hangsúly a pályáról az öltözőbe került.

Lehet, hogy egy dobáson múlt egy ország boldogsága?

Kanadai csapat még sosem volt NBA-bajnok, és hiába készült az ünneplésre Toronto, a címvédő máshogy gondolta.

Az is felmerült, hogy a Warriors - valamilyen megállapodás miatt - direkt ültette a nyáron eddig kifelé álló Durantet, hogy az egészségesen nagyobb, zsírosabb szerződést kapjon majd egy másik csapattól.

Mi lesz Duranttel?

Senki nem tudja, mi az igazság, de azzal, hogy újra megsérült, Durant sokat ki fog hagyni, és egyre valószínűbb, hogy kevesebb pénzért, de maradhat a Golden State Warriorsnál. Sikerült bebizonyítani az első négy meccsen, hogy nélküle ez a csapat sebezhető, így még relatíve jól is kijöhet az egész történetből.

Az már más kérdés, hogy azok a sportolók, akik komoly Achilles-ín-sérülést szenvednek, általában soha nem lesznek annyira robbanékonyak és ruganyosak, mint előtte.

A Warriors nem legjobbja jelenét, hanem jövőjét tette fel a rulettasztalra Torontóban, és nagyot vesztett.

Hiába győzött és maradt életben a címvédő, a következő meccsen megint a legjobbja nélkül kell játszania. A médiát sem ússza meg, mivel most már nem azért fogják őket támadni, mert titkolóztak, hanem mert lehet, tökre tették minden idők egyik legjobb játékosának a karrierjét.

Ha Durant soha többet nem fog majd úgy játszani, mint tette azt idáig, akkor érdemes lesz feltenni megint a nagy kérdést: megérte?

Kiemelt fotó: Gregory Shamus/Getty Images

Eredmény, döntő, 5. mérkőzés:

Toronto Raptors - Golden State Warriors 105-106
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3-2 a Toronto javára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!