Gwyneth Paltrow azért tűnt el az utóbbi időben a filmvásznakról, mert újabban rájött, hogy kiszeretett a színészetből. A 48 éves színésznő a Sirius XM nevű amerikai webrádiónak nyilatkoztva beszélt arról, miért lehet ilyen keveset látni mostanában. Paltrow azt mondta a BBC által szemlézett interjúban, hogy miután 1999-ben Oscar-díjat nyert, kicsit utat tévesztett, és elvesztette vonzerejét számára a filmezés, amiért állandóan reflektorfényben volt. Emellett az is hozzájárult a döntéséhez, hogy Harvey Weinstein személyében egy "igen durva főnöke" volt.


Paltrow három utolsó filmje a három Marvel-szuperhősfilm volt, melyekben Pepper Potts szerepét játszotta, míg az utolsó filmes főszerepéig pedig 2015-ig kell visszamennünk, akkor Johnny Depp oldalán játszott a Mortdecai című filmben. Illetve szerepelt még Ryan Murphy A politikus című Netflix-sorozatában, illetve a Goop Lab című szintén netflixes dokumentumfilm-sorozatban, mely az ő wellness-termékeket árusító vállalkozásáról szólt.

A színésznő korábban a nemzedéke egyik legnépszerűbb színésznője volt, aki olyan sikerfilmekben játszott, mint A tehetséges Mr. Ripley, A nő kétszer, a Hetedik és az Emma, illetve a Szerelmes Shakespeare, mely egy Oscart is hozott Paltrow számára. Miután azonban Paltrow-nak gyerekei születtek, visszavonult az első vonalból, és azóta jóval kevesebb szerepet vállalt, az utóbbi öt évben pedig még annyit sem. Arról is beszélt, hogy a filmszínészek életformája sem neki való, mivel otthon ülő típus:

Ismernek, szeretek a régi barátaimmal lenni, főzni és ölelgetni a gyerekeimet. Nem akarok hat hétig egyedül lenni egy budapesti szállodai szobában. Egyszerűen nem ez az ember vagyok

- nyilatkozta, noha ez nyilvánvalóan nem a magyar fővárosnak szólt, hanem a forgatások természete ilyen.

Paltrow - aki sok más színésznővel együtt ugyancsak szexuális zaklatással vádolta meg az azóta börtönbüntetésre ítélt Weinsteint - végül azt mondta a karrierje újabb ívéről, miután mindezeket felsorolta: "Szóval, mindent összevetve abban sem vagyok biztos, hogy ez az én döntésem volt".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!