Ennek ellenére haragszik a főpolgármesterre, mert szerinte nem áll bele eléggé a Fideszbe.


A Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának vendége volt Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnökét kérdezték Karácsony Gergelyről is.

Gyurcsány szerint a főpolgármester nem áruló amiatt, hogy az előválasztáson visszalépett Márki-Zay Péter javára, kiütve ezzel Dobrev Klárát. Bár a lépésre utalva a volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy „nem értem, hogy mit csinált.”

Ugyanakkor azt nem titkolta, hogy szerinte Karácsony Gergelynek Budapest ügyein túl komolyabb szerepet kellene vállalnia az ellenzék munkájában is.

– fogalmazott Gyurcsány.

Szerinte nem csak beszélni kell a szabad városokról, hanem az önkény hatalmával szemben Budapest szervezett politikai közössége lehetne egy szabad Magyarország megteremtésének az indulópontja, de ehhez meg kell szervezni Budapestet politikai értelemben. „A főpolgármester nem hajlandó azt a hazafias kötelezettséget teljesíteni, hogy ebbe a küzdelembe beleviszi a várost” – fogalmazott a DK vezetője, miközben úgy gondolja, hogy Karácsony a „leghelyesebb, legkedvesebb, legjobb arcú politikusok egyike”.

Hozzátette azt is: három név van a tarsolyukban, akit adott esetben elindítanának főpolgármesternek, de egyelőre még nem döntöttek arról, hogy állítanak-e önálló jelöltet, vagy támogatják Karácsony Gergelyt. Gyurcsány elmondása szerint sokan mondják neki, hogy meg kell nevezniük a saját jelöltjüket, de ebben ő bizonytalan.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!