Az ellenzék vezetője a közös miniszterelnök-jelölt lesz, hozzá kell igazodnia majd mindenkinek, és ez így helyes


- mondta a Telexnek adott interjújában Gyurcsány Ferenc.

A DK-elnöke ismét leszögezte, hogy belőle nem lesz miniszterelnök-jelölt, ha a pártja indít valakit ezen a poszton, akkor az a felesége, Dobrev Klára lesz.

Gyurcsány Ferenc a potenciális miniszterelnökjelöltek között még Jakab Pétert, Márki-Zay Pétert és Karácsony Gergelyt említette. Majd egy visszakérdezés után Fekete-Győr Andrást is, valamint a Momentum képt EP-képviselőjét, Donáth Annát és Cseh Katalint, akik szerinte "kitűnő teremtések .

A korábbi miniszterelnök úgy fogalmazott, "2010 szeptemberétől azt mondom, hogy Orbánnal szemben egy egységesebb ellenzékre van szükség", és 2020-ra szerinte sínen van ez a projekt:

Most ott tartunk, hogy közös lista, közös egyéni jelöltek, közös miniszterelnök-jelölt lesz. Itt tartunk tíz év után. Az vagyok, aki ezt csinálja

- mondta Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette, hogy nem lesz belőle "nagyember" egy esetleges kormányváltás után sem, azaz nem fog fontos közjogi funkciót betölteni, ő csak "beszélget".

Azonban nem csak céltalan csevegésről van szó:

A következő kormány programjával, személyi felállásával, a többi ellenzéki párttal és mozgalommal töltöm az életemet, kora reggeltől késő estig

- árulta el a DK-elnök.

Gyurcsány Ferenc szerint már az sem igazán fontos a választóknak, hogy melyik ellenzéki párt mit képvisel:

Mára létrejött az ellenzéki választó. Nem DK-s, nem momentumos, nem jobbikos. Ellenzéki. Nekik nem fontos, hogy melyik ellenzéki párt mit képvisel. Menjen a Fidesz és gyertek ti - ennyit mondanak.

Gyurcsány azt is állította, hogy fogalma sincs, hányadik lesz a közös ellenzéki listán:

Hát, mit érdekel ez engem!? A haza sorsa ezen nem múlik, meg az enyém sem

- fogalmazott a az ex-kormányfő.

Gyurcsány bitcoin-bányába belebukó DK-s önkormányzati képviselő ügyét is kommentálta:

Ne döfje belém a kést! Milyen pocsék történet az! Micsoda csalódás Borka-Szász Tamás! Soha a megveszekedett életben, nemhogy én, senki el nem tudta volna képzelni erről a fiúról, hogy ilyen, nagy valószínűséggel havi pár tízezer forint anyagi előnyt hozó, pitiáner ügybe belemenne

- a DK elnöke szerint "ha a teljes magyar titkosszolgálatot ráállítottuk volna, ezt akkor sem tudtuk volna meg, mert nem volt semmi előjele" annak, hogy Borka-Szász ilyen csalásra készül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!