Mikor tavaly októberben egy fegyveres 11 emberrel végzett egy pittsburghi zsinagógában, a térség muszlim közössége több ezer dollárt gyűjtöttek össze az áldozatok hozzátartozóinak. Most a pittsburghi zsidó közösség döntött úgy, hogy segíteni akar az új-zélandi merénylet érintetteinek - számol be a CNN.


Az új-zélandi Christchurchben pénteken nyitott tüzet egy férfi két mecsetben, a támadásban többen megsérültek és ötvenen életüket vesztették. A támadás mögött a 28 éves Brenton Tarrant állt, aki többek közt Anders Breiviket tekinti példaképének.

A lövöldözést követően a Pittsburghi Regionális Zsidó Szövetség alapítványt hozott létre a merénylet érintettjeinek.

Meryl Ainsman, a szervezet vezetője szerint közösségük is tudja, hogy milyen hatással lehet az áldozatok hitére egy ilyen támadás. A Pittsburghi Regionális Zsidó Szövetség közleményben fejezte ki együttérzését a christchurch-i muszlim közösséggel.

A Muszlim Egyesület a Pittsburghi Zsinagógáért nevű csoport tavaly 200 ezer dollárt (mintegy 55 millió forintot) gyűjtött össze a pittsburghi áldozatok számára.

Kiemelt fotó: Tessa BURROWS / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!