A Ferencváros 27-23-ra legyőzte a dán Odense HB csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton Érden.

A hazaiak keretéből Bíró Blanka, Kovacsics Anikó és Kisfaludy Anett hiányzott. A vendégeknél ott volt a 76-szoros válogatott Háfra Noémi, aki 2014 és 2021 között az FTC-t erősítette, az előző idényben pedig Győrben kézilabdázott.

Janurik Kinga bravúros védéseire alapozva remekül kezdett a magyar csapat (5-1), ezért a dánok már a hetedik percben időt kértek, majd a kapusuk lecserélésével átálltak létszámfölényes támadójátékra. Ezt követően több mint tíz percen keresztül felváltva estek a gólok, 10-8-nál viszont Elek Gábornak kellett időt kérnie, mert a cserék után elöl egyre inkább visszaesett a Ferencváros. A házigazdák közel tíz percig nem találtak be, az egyre jobban védekező dán bajnok Odense egy 5-0-s sorozat végén átvette a vezetést, a szünetben pedig döntetlen volt az állás.

Kovács Tamás / MTI

A második félidő elején újra abban az összeállításban játszott az FTC, amelyben elkezdte a meccset, és ismét remekül teljesített támadásban és védekezésben egyaránt. Egy 6-1-es sorozatot követően először vezetett öt góllal a Magyar Kupa-címvédő, amely jól használta ki, hogy ellenfele őrizetlenül hagyta a kapuját. Csaknem nyolc percig megint nem volt gólja a Ferencvárosnak, viszont jól védekezett, így megőrizte előnyét és végül magabiztosan győzött.

Janurik 12 védéssel, Emily Bölk, Angela Malestein és Klujber Katrin pedig egyaránt hét góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Mia Rej Frahm hétszer, Mie Enggrob Höjlund ötször talált be, Althea Reinhardt 15 lövést védett. Háfra Noémi szinte csak védekezésben kapott lehetőséget, egy lövését gólra váltotta.

Az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC vasárnap a dán Team Esbjerg otthonában szerepel, az FTC pedig jövő vasárnap a német bajnok Bietigheim vendége lesz.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, 1. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Odense HB (dán) 27-23 (12-12)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!