Bár még járókerettel jár, egyre jobban van Szombathy Gyula sztrókja után, hamarosan hazamehet a kórházból - derült ki a Bors interjújából. A Kossuth-díjas színész március elején kapott sztrókot szívműtétje után, most a lapon keresztül nyugtatott meg mindenkit, hogy sokkal jobban van, sikerült komolyabb szövődmények nélkül átvészelni a nehéz időszakot. A sztrók a beszédközpontját nem érintette, a járása még bizonytalan, összességében azonban az állapota gyors ütemben javul.

Az orvosok azt mondták, hogy pénteken hazamehetek, de még otthon is minimum két hét pihenés vár rám. Jelenleg járókerettel tudok csak közlekedni, de pár lépés már anélkül is megy

- nyilatkozta a 77 éves színművész, aki saját kabaréjeleneteit is magával vitte a kórházba, saját bevallása szerint ugyanis a humor a legjobb gyógyír. Jó ideig vigyáznia kell még, a leletei egy apróbb okot adtak még az aggodalomra:

Még van egy kisebb vérrög a szervezetemben, de az már fel fog szívódni és semmilyen galibát nem fog okozni.

A színész egészsége az utóbbi években komoly megpróbáltatásokat állt ki: 2017-ben rákot diagnosztizáltak nála, amiből kigyógyult, tavaly pedig elkapta a koronavírust.

Kapcsolódó

Szombathy Gyula szívműtétje után kapott sztrókot

Állapota kielégítő, jelenleg kórházban lábadozik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!