Egymást követik majd a vizsgálatok a győri gyerekgyilkossággal kapcsolatban, többek között a Magyar Igazságügyi Szakértői kamaránál is vizsgálat indul. Ez deríti majd ki, hogy a pszichológus és elmeorvosi szakértő miért nyilatkozott pozitívan a gyerekeit vasárnap megölő H. G.-ről a júniusi gyermekelhelyezési perben, de a hvg.hu most annak próbált utánajárni, hogy a bíróság miért nem kérdőjelezte meg a szakértői véleményéket. A sajtóosztály válaszában arról írt, hogy


erre nem volt jogszabályi lehetőségük,

mivel a hatályos törvény alapján ezt akkor tehetik meg, ha a szakértői vélemény hiányos, homályos, önmagával vagy a perbeli adatokkal ellentétes, vagy a helyességéhez nyomatékos kétség fér.

Megítélésük szerint ezek egyike sem állt fenn. A bíróság azt is hozzátette, hogy a szakértői véleményt az ügyészség és az anya is elfogadta. A hvg.hu ezek után a Vas megyei ügyészséget is megkérdezte, miért nem kérdőjelezték meg a szakértő véleményét. Innen azt a választ kapták, hogy

a kompetenciája körében eljáró igazságügyi pszichológus szakértő véleménye egyértelmű és ellentmondásoktól mentes volt, ezért nem volt alap arra, hogy azt az ügyészség megkérdőjelezze.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!