Azok után, hogy az első két fordulóban csak négyszettes mérkőzéseken tudott továbbjutni, Roger Federer megmutatta, képes még arra, hogy könnyedén intézze el aktuális ellenfelét.

Amíg az indiai Sumit Nagal és a bosnyák Damir Dzumhur is meg tudta nyerni ellene az eső szettet, addig a brit Daniel Evansnek erre esélye sem volt, a svájci világklasszis könnyed 6:2, 6:2, 6:1-gyel jutott tovább, az 1 óra 20 perces mérkőzésen egyszer veszítette el a szervajátékát, viszont hétszer tudta elvenni riválisa adogatógémjét.
Időnként csak bíznunk kell a teamedben és a bemelegítésben. Talán Danny is nem érezte annyira a játékot, előző nap teniszezett, talán ez előny volt számomra. De ezúttal gyönyörű teniszt játszottam gyönyörű ég alatt
- nyilatkozta a mérkőzés után Federer, aki 2000-es debütálása óta nem hagyta ki a torna második hetét, és sorozatban 18. alkalommal jutott be a legjobb 16 közé New Yorkban.
Kiemeltként búcsúzott viszont a japán Nisikori Kej, a US Openen 2014-ben döntős, 2016-ban és 2018-ban elődöntős játékost négy játszmában győzte le az ausztrál Alex De Minaur.
US Open, 3. forduló
Férfiak:
Federer (svájci, 3.)-Evans (brit) 6:2, 6:2, 6:1
De Minaur (ausztrál)-Nisikori (japán, 7.) 6:2, 6:4, 2:6, 6:3
Nők:
Ka. Pliskova (cseh, 3.)-Dzsabur (tunéziai) 6:1, 4:6, 6:4
Kiemelt fotó: Clive Brunskill/Getty Images/AFP