Gyöngyösi Mártont, a Jobbik Európai Parlamenti képviselőjét választották meg a párt új elnökének elnökének - derült ki szombaton a párt sajtóközleményéből. Az elnöki pozícióért Gyöngyösin kívül Ander Balázs, Földi István indultak, előbbi visszalépett Gyöngyösi javára a szavazás előtt. A tisztújítást követő sajtótájékoztatón elhangzott: az új elnök a voksok 68, vetélytársa, Földi István a szavazatok 29 százalékát kapta meg.


Az ellenzéki pártnak azután kellett új elnököt választania, hogy a tavasszal két évre megválasztott Jakab Péter lemondott a posztról a párton belüli harcok miatt.

A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok

- indokolta a döntését a távozó Jakab, aki mindezek ellenére a párt frakcióvezetője maradt a parlamentben.

Az április 3-i választás legnagyobb vesztese ellenzéki oldalon egyértelműen a Jobbik lett. Míg 2018-ban a második legnagyobb frakciót tudta alakítani a Jobbik 26 képviselővel, most csak 10 képviselőjük jutott mandátumhoz.

A párt új elnöke, Gyöngyösi Márton veteránnak számít a Jobbikban. Ő volt az, aki 2012-ben, az Országgyűlésben felvetette, itt az idő felmérni, "hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent" Magyarország számára. Mint akkor fogalmazott: adósai Magyarországnak egy ilyen felméréssel. Kijelentései miatt elnézést kért, ám a botrány az Európai Unióban is visszhangzott, ahol aztán EP-képviselő lett Gyöngyösi.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!