Gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt vádat emeltek Hadi Matar ellen, aki egy New York-i pódiumbeszélgetésen megkéselte Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai írót - írja az MTI.

Az ügyészség közleményében azt írta, vizsgálja, hogy milyen tervezés és előkészületek előzték meg a támadást, és lehet-e bővíteni a vádpontokat. A hatóságok Matar közösségi oldalakon folytatott tevékenységének átvizsgálása során arra jutottak, hogy a férfi szimpatizált a síita szélsőségességgel és az iráni Forradalmi Gárdával. A merénylő Kaliforniában született, és nemrég költözött New Jersey-be. A támadáskor hamis jogosítvány volt nála, pontos indítékát egyelőre nem tudni.

Rushdie-t a fején és a hasán érték a késszúrások. A 75 éves írót máj-, ideg- és szemsérülésekkel vitték kórházba, egyik szemét valószínűleg el fogja veszíteni, jelenleg lélegeztetőgépen van. Az író ellen 1989-ben Irán akkori legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát adott ki, melyben a megölésére szólított fel az egy évvel korábban megjelent, Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.

Kapcsolódó

Egy órával a merénylet előtt megerősítették a Salman Rushdie elleni halálos ítéletet Iránban

Az iráni állam évek óta próbálja távol tartani magát a Rushdie elleni fatvával összefüggő ügyektől, de az író változatlanul ellenségnek számít az országban. Egy félállami vallásos alapítvány 2012-ben 2,8 millióról 3,3 millió dollárra emelte a fejére kitűzött vérdíjat. Az országban hivatalosan nem reagáltak a Rushdie elleni merényletkísérletre, de az állami befolyás alatt álló, keményvonalas lapok méltatták a támadót.

Ezernyi gratuláció annak a bátor és kötelességtudó embernek, aki megtámadta a hitehagyott és gonosz Salman Rushdie-t New Yorkban

- írta például szombaton a Kajhán című iráni lap, melynek főszerkesztőjét a legfőbb vallási és politikai vezető nevezi ki. A lap hozzátette,

meg kell csókolni annak a kezét, aki kitekeri Isten ellenségeinek a nyakát.

A Vatan Emrúz című lap Kés Salman Rushdie nyakában címmel számolt be a támadásról, a Horaszán című napilap pedig azt írta, hogy a sátán úton van a pokolba.

A támadás óta számos nyugati politikai vezető, a többi között a brit miniszterelnök és a német kancellár is megdöbbenésének adott hangot a támadás miatt, és együttérzését fejezte ki Rushdie-nak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!