A fiatal férfi Miskolcig menekült a rendőrök elől, de már elfogták.


Cikkünket frissítettük, miután a rendőrség elfogta a gyanúsítottat.

Még vasárnap délután találtak holtan egy 39 éves férfit egy csornai lakótelepi lakásban. Már akkor felmerült, hogy bűncselekmény történhetett. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A Kisalföld szerint a családtagok hívták a rendőröket, mivel nem tudtak kapcsolatba lépni szerettükkel, majd a tűzoltók törték be az egyik ablakot. Azt írják, a férfi albérletben lakott Csornán és egy helyi vállalkozás résztulajdonosa volt. A portál úgy tudja, az áldozatot leszúrták.

A rendőrség most azt közölte, hogy

A fiatal férfi tartózkodási címéről ismeretlen helyre távozott. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene, egy lakossági felhívást is közzétettek a fiú fényképével, hogy az emberek segítségét kérjék a megtalálásához.

A rendőrség hétfő délután közölte, hogy állampolgári bejelentést kaptak arról, hogy a keresett férfi Miskolcon, a Vologda városrészben lévő kutyafuttatóban tartózkodik.

A helyszínre érkező egyenruhások megkísérelték elfogni, de

A 21 éves fiatalembert a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen ellátták és kórházba szállították. Őrizetbe vétele érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megteszi - közölték.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!