Gyermekpornográfia vádjával indított pert kedden Spencer Elden a Nirvana még élő tagjai és Kurt Cobain örökösei ellen, valamint perli azt az art directort és fotóst is, akik a zenekar Nevermind albumának borítóján dolgoztak. Elden kisbabaként szerepelt minden idők egyik leghíresebb lemezborítóján. Most azt állítja, szülei annak idején nem mentek bele abba, hogy "gyermekpornográfia céljával" készüljön róla fénykép, márpedig a ruha nélküli kisbaba elé belógatott bankó miatt úgy tűnik, mintha "szexmunkásként" ábrázolnák a gyereket.


A most harmincéves Elden a Variety híre szerint 150 ezer dollárt követel minden alperestől.

Korábban Elden igen büszke volt arra, hogy ő van babaként a híres borítón. Az album megjelenésének 10., 17., 20. és 25. évfordulóján is újrafotózkodott a klasszikus pózban, valamint magára tetováltatta azt, hogy Nevermind. 2016-ban viszont már azt nyilatkozta, zavarja, hogy sokan rengeteg pénzt kerestek az ő fotójával, miközben a családja annak idején 200 dollárt kapott érte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!