Hollywood tele van olyan sztárokkal, akik már gyerekkoruk óta a kamerák kereszttüzében élnek: ebbe a csoportba tartozik Ryan Gosling is, aki már kissrácként kamerák előtt énekelt, táncolt, ugrándozott, szóval mindent csinált, amit egy normális, hétköznapi gyerek nem. Annak ellenére, hogy milyen harsányan indult a karrierje, most, hogy negyven lett, elmondható,

kevés csendesebb hollywoodi sztár akad nála.

Ez a jelző valamilyen különös oknál fogva a filmjeit is áthatja: Gosling rendszerint alig beszél a vásznon, nem azért, mert ne tudna erőteljes monológokat lenyomni, pusztán ilyen karakterek jutottak neki még a legfelsőbb polcról is. Játszott már Denis Villeneuve kezei alatt, összehozott már egy-két művészfilmet, amit a szélesebb közönség is képes volt befogadni, az Oscar-jelölést pedig az egyik legkevésbé ismert filmjéért kapta meg.

A 2018-as velencei filmfesztiválon. Fotó: Ernesto Ruscio/Getty Images

Már hatévesen kitiltották a suliból

Gosling 1980. november 12-én született Kanadában, apja a helyi papírgyár egyik üzletkötője volt, anyja pedig titkárnő. Szülei hamar elváltak, Gosling és a nővére az édesanyjukkal maradtak, csakhogy a kis Goslinggal rettenetesen sok baj volt az általános iskolában. Ebben közrejátszott, hogy osztálytársai zaklatták őt, sehogy nem akarták befogadni, saját elmondása szerint barátai sem igen akadtak. Elsős volt, mikor megnézte Sylvester Stallone sikerfilmjét, a Rambo - Első vért, amelynek hatására teljesen bezsongott, steakkésekkel a táskájában indult el az iskolába, hogy végre igazságot szolgáltasson a bullyingért. Egy jó nagy eltiltás lett az eredménye ennek, mert az órák közti szünetben elkezdte a többiekhez hajigálni a késeket.

Szerintem túl fiatalon láttam a Rambót. Nem akarom a filmet hibáztatni ezért a tettemért, ilyen volt a '80-as évek: a filmeken kívül túl nagy élettapasztalatot nem tudtunk máshonnan megszerezni. Én meg a valóság és a fikció szétválasztásával gondban voltam. Voltak bajok a suliban, szívattak az udvaron, arra emlékszem, hogy valószínűleg igazságot akartam szolgáltatni. Szerintem nem fogtam fel tanulságként a kicsapást, túl fiatal voltam, a franc se tudja, mi járt akkor a fejemben, de biztos nem az, hogy ez mekkora büntetés

- mesélte a GQ magazinnak adott 2016-os interjújában a színész. Ezen túl is akadtak vele bajok, mert figyelemzavarosnak hitték, állandóan felzárkóztató órákra küldték. A lapnak azt is mondta, nagyon rosszul viselte az iskolát, de azt még nehezebben, hogy sakkórákra ültették és visszamaradottként kezelték.

Emlékszem, a velem szembe ücsörgő gyerek a királynő figuráját eszegette.

Tíz volt, mikor az anyja kivette az iskolából, mert nem csökkentek a problémák: mindenkivel verekedett, nem figyelt az órákon, szóval megkezdődött az otthoni oktatás. Elmondása szerint ez volt a jó megoldás, mert végtelen szabadságérzetet kapott, nem voltak kötöttségek, így akkor készítette el a leckét, ha már a számára fontos dolgokat befejezte.

A szülei testépítők is voltak, és a mormon vallást követtek

Gosling szülei a mormonizmust követték, ami a színészre is hatással volt, de ezt felnőttként már nem tartotta meg. Gyerekkorában egy Schwarzenegger-fotó volt a hűtőjükön, mert a szülei is nagy izomzatot akartak felhalmozni magukra. Így a gyerekkorát a Terminátorral szemezve töltötte.

A színészi pálya akkor fordult meg komolyabban a fejében, mikor meglátogatta családjukat az Elvis-imitátor nagybátyja. A kis Goslingot lenyűgözte, hogy valaki nem papírgyári dolgozó, mint az összes családtagja, hanem valami szabadabbat művel. Tizenkét éves volt, mikor sokak tanácsára jelentkezett a Disney Channel szereplőválogatására, ahol egy új ifjúsági műsort akartak összehozni. Ez volt a The Mickey Mouse Club, ahol ugyan nem szerepelt mindig, de leköthette felesleges energiáit. Ebben játszott Britney Spears, Christina Aguilera és Justin Timberlake is. Mivel Goslingnak Kanadából Amerikába kellett költöznie a műsor miatt, egy ideig Timberlake-kel lakott együtt, így utóbbi anyja egy időre a fiú törvényes gyámja is lett.

Két évvel később lejárt a szerződése a Disney-nél, visszament a suliba, de ismételten beilleszkedési nehézségei voltak. Tizenhét évesen feladta az egészet, és elindult, hogy színész lehessen belőle.

"Amerika pasija"

1998-ban szerepet kapott Az ifjú Herkules kalandjai című sorozatban, ami a görög mitológiával igyekezett lekötni a nézőket. Gosling ekkor igencsak megcsömörlött a filmszerepeket illetően, számos független alkotásra jelentkezett, de a gyerekszínész múltja miatt nem akarták foglalkoztatni. 2001-ben aztán szerepet kapott A hitetlen című filmben, ahol egy antiszemita szkinhed-bandatagot formált meg, a filmet az Európai Filmakadémia a Legjobb nem európai film díjára is jelölte, Gosling színészi játékáról pedig a filmvilág is elismerően beszélt.

2002-ben A hitetlen című film egyik jelenetében. Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

Egy évre rá már a Kísérleti gyilkosságban játszott először egy toplistás színész oldalán: ő volt Sandra Bullock, akivel ekkortájt össze is jött. A szakmailag kevésbé sikeres alkotás juttatta el egyik leghíresebb szerepéhez: 2004-ben filmet forgattak Nicholas Sparks Szerelmünk lapjai című romantikus regényéből, ebben Rachel McAdams oldalán szerepelhetett. A mozi kultuszstátuszba emelkedett, a mai napig a legjobb romantikus filmek toplistáján előkelő helyezéseket kap. Itt már tényleg megismerte Gosling nevét a nagyközönség,

de valódi áttörést ez sem hozott számára, ami így visszatekintve, némileg furcsa is lehet.

A Szerelmünk lapjai komoly filmsiker volt: harmincmillió dolláros költségvetésből százhúsz milliót hozott a konyhára, és mivel Gosling összejött McAdamsszel a forgatáson, új álompár is született Hollywoodban. A két fiatal és tehetséges színésszel adta el lapjait a bulvársajtó, ám Goslinghoz nem futottak be izgalmas szerepek. Ellenben totálisan beskatulyázták a kigyúrt szépfiú kategóriába, így újfent vissza kellett térnie a művészfilmek világába, mert más kiút nemigen volt. Ráadásul megkapta az "America's New Boyfriend" jelzőt, ami nagyjából azt jelenti, hogy ő lett az ország új álompasija.

A kissé elvontabb alkotásokban otthon érezte magát: A Fél Nelson című filmjében egy kissé szerencsétlen tanárt alakított kézzel fogható sikerrel, ugyanis Oscar-jelölést kapott ezért. Majd 2007-ben bűnügyi thrillert forgatott Anthony Hopkinsszal (Törés), a Plasztik szerelemben pedig újra művészibb oldalát mutatta meg. Utóbbi alkotásban jelentős súlyfelesleget kellett magára pakolnia a túlsúlyos, szexbábuval együtt élő agglegény szerepében, ezért víz helyett megolvasztott jégkrémet fogyasztott.

A sofőr

2011 mérföldkő a színész számára: ekkor dolgozott először együtt Nicolas Winding Refnnel filmen, ez volt a Drive - Gázt!, ami egy romantikus történetet mesélt el. Gosling egy szótlan sofőrt alakít (egy maximum egyoldalas szövegkönyvvel dolgozott), aki a Carey Mulligan által alakított szomszédnőjét védelmezi meg a rosszfiúktól. A Drive semmi újat nem hozott a bosszúfilmek világába, ám egyedi képi világával, nyolcvanas évekre hajazó zenéivel azok szívébe is belopta magát, akik egyébként kevésbé lelkesednek az efféle alkotásokért. Gosling lubickolt a szerepben, a film valahol olyan számára, mint Robert De Nirónak a Taxisofőr, legalábbis karrierléptékben: innentől kezdve már nemcsak művészfilmekbe hívták, hanem kommerszebb alkotásokba is.

Egyik leghíresebb szerepében, a Drive - Gázt! sofőrjeként. Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

Winding Refn a filmjében segítette előcsalogatni Gosling azon tulajdonságait, amelyek felsőpolcos színészt faragtak belőle:

nem a szövegkönyvre, sokkal inkább a gesztusokra, mimikára kellett támaszkodnia.

Ahogyan már mindenki látta

Hogy Gosling mennyire ugrál a műfajok között, arra a 2011-es év szolgálhat bizonyítékkal: előbb szerepet vállalt az Őrült, dilis szerelem című romantikus komédiában, ahol Emma Stone partnereként kellett helytállnia egy klasszikus szépfiúszerepben. És a film tényleg mindent megtett azért, hogy Gosling rajongóit a moziba csábítsa:

  • előkaparták a Dirty Dancing főcímdalát, melyre Gosling és Stone az esőben táncoltak,
  • illetve félmeztelenre vetkőztették a színészt, miután hónapokig gyúrt a szerep kedvéért.
Fotó: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

Ugyanebben az évben George Clooney oldalán is játszott egy mély politikai drámában, ez volt A hatalom árnyékában, amiben egy kormányzó tanácsadóját alakította. A Clooney-rendezte filmben a kritikusok kiemelték Gosling hatásos játékát, így a sajtó a kockás hasa helyett ismét a színészi kvalitásaival foglalkozott. A 2012-es Túl a fenyvesen újra a művészfilm-körökbe repítette Goslingot, aki generációja másik nagy tehetségével, Bradley Cooperrel játszhatott együtt, na meg Eva Mendes-zel, akivel összejött a forgatáson, és azóta is együtt vannak.

A zongorista

Több sikerfilm után Gosling egészen más vizekre evickélt 2016-ban: castingolták a Kaliforniai álom című musicalre, amelyben egy zongoristát formált meg ismét Emma Stone oldalán. A hat Oscar-díjat bezsebelő film azért is számított újabb mérföldkőnek Gosling karrierjében, mert megint jelölte őt az akadémia a legjobb férfi főszereplő díjára (igaz, nem kapta meg). Emellett intenzív gyakorlással megtanult táncolni. Zongorázni pedig már tudott, de néhány gyakorlóórát abból is vett.

Énekelt is a filmben, ami testhez álló feladat számára: 2007-ben bandát alapított Dead Man's Bones néven, egy albumot is kiadtak, Gosling aztán csinált pár szólómunkát, köztük az ingyen letölthető Put Me In The Car című számot. Pár évvel ezelőtt a Kék Valentin című drámában tett hasonlóképp, ami miatt Golden Globe-ra jelölték.

Fotó: 7E ART/BLACK LABEL MEDIA/SUMMIT / PHOTO12 VIA AFP

A stílusikon

A világ legszexibb férfija címet már bezsebelte karrierje során, de Ryan Goslingot sokan stílusikonnak is tartják az öltözködése miatt. Akárhányszor lép a vörös szőnyegre, annak súlya van a divat szempontjából is. Mint egy interjúban mesélte az Independentnek, mindez amiatt lehet így, mert anyja és nővére mellett nőtt fel, így nőként is megtanult gondolkodni a szépségről.

A nővérem volt a legjobb barátom és a hősöm is, míg felnőttem. Nem voltak barátaim, balettozni is jártam, amit amúgy csak a lányok csináltak. Ez vélhetően kihatott az agyam működésére is.

Minigalériánkban megtekinthetitek pár szettjét, katt a fotóra!

6 fotó megtekintése

24huGaléria

Gyerekként megnézte a Rambót, és konyhakéssel ment iskolába - 40 éves lett Ryan Gosling

Gyerekként megnézte a Rambót, és konyhakéssel ment iskolába - 40 éves lett Ryan Gosling

1/6

Fotó: Jacopo Raule/FilmMagic

Fotó megosztása:

2/6

Fotó: Randy Holmes via Getty Images

Fotó megosztása:

3/6

Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images

Fotó megosztása:

4/6

Fotó: Elisabetta A. Villa/WireImage

Fotó megosztása:

5/6

Fotó: Toni Anne Barson/WireImage

Fotó megosztása:

6/6

Fotó: Dave M. Benett/Getty Images

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

design

Mire jó egy használt villa?

egészség

A britek ötöde megéri a 100. szülinapját

baki

A szülinapos kutyus egy hálátlan paraszt - videó

aranyember

Kilenc zseniális videó a YouTube-ról

apa

Oltárhoz vezette 11 éves lányát a haldokló apa

Fotó megosztása:

A rejtőzködő

Gosling féltve őrzi a nyilvánosság elől a magánéletét, ám az tudvalevő, hogy 2011 óta él kapcsolatban Eva Mendes színésznővel, akitől két lánya is született. De a vásznon kívüli életéről még mindig nagyon keveset tudunk. Az internettel sincs jó barátságban, semmilyen közösségi médiás platformon nincs jelen, egyedül egy Twitter-fiókot regisztrált pár éve, mert visszaéltek a nevével.

Csináltam egy Twittert, mert valaki visszaélt a nevemmel. Jött oda hozzám egy haver, hogy követlek a Twitteren, olyan jókat írsz ki. Aznap a kamufiókra azt írták: »lementem tacózni a belvárosba, szerethetőek azért azok a mexikóiak«. Na, ott mondtam azt, hogy ezt be kell fejezni.

Azon túl, hogy nem ad magáról életjelet a neten, Mendes sem tehet ki semmilyen közös vagy családi képet, mivel ezt Gosling nem szeretné. Mint a színésznő mesélte, olyan fotókat megoszthat, amelyek közös filmjükből valók, de mást nem. Annyit elárult az Instagramon: Gosling kiváló apa, nemrég sütni és főzni is professzionális szinten megtanult, hogy elszórakoztassa őket a karanténban is.

Az elmúlt három évben mindössze két nagyjátékfilmben vállalt szerepet: a részben Magyarországon forgatott Szárnyas fejvadász 2049-ben és Az első ember című életrajzi filmben, ahol Neil Armstrongot alakította. Apropó magyarországi forgatás: a GQ Budapesten fotózta a színészt egy portréanyagához - akkor készült róla a hotelszobában Magyar Nemzetet olvasó kép, amit valószínűleg mindenki ismer.

Jelenleg azt írja IMDb-profilja, hogy három produkcióban vállal majd szerepet a következő években, de még mindig elmondható, hogy tartja az évenkénti átlag egy filmet. Mondhatjuk, hogy ez kevés, főként, hogy számos független filmben feltűnik, melyek globálisan sem terjednek el annyira, mint egy hollywoodi, jóval kommerszebb alkotás.

Ryan Gosling nem feltétlenül a legnagyobb mozifilmek embere, de színészi sokoldalúsága mégis világszintű ismertséggel ruházta fel, mellyel jól sáfárkodott, már csak az a kérdés, milyen tervekkel készül pályája második, még előtte álló szakaszára.

Kiemelt kép: ELECTRIC CITY ENTERTAINMENT / VE / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!