Elfogták a dunakeszi rendőrök azt a 37 éves férfit, aki három alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a gödi Samsung-gyárat. A férfi tavaly nyáron fenyegetőzött először telefonon a gyár felrobbantásával, ezt idén január 13-án dél körül, valamint január 29-én megismételte egy SIM kártya nélküli mobiltelefonról, amikor a 112-öt hívta telefonon.


A rendőrök az ilyenkor kötelező protokoll szerint a teljes épületet kiürítették, alkalmanként 2000-2500 dolgozónak kellett ideiglenesen, az átvizsgálás időtartamára elhagyni az üzem területét. Az átvizsgálások során robbanóanyagot, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak, a fenyegetések utólag valótlannak bizonyultak.

A nyomozás mostanra hozott eredményt, a dunakeszi rendőrök kedd délelőtt a gyár területén elfogták az egyik építési alvállalkozónál dolgozó, 37 éves K. Róbertet. Az újszászi illetőségű férfi kihallgatásán beismerte és megbánta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, megfogalmazása szerint gyerekcsínynek szánta a hirtelen jött, "ész nélküli tárcsázást". Ebédidőben félrevonult a többiektől és a segélyhívón fenyegető bejelentéseket tett.

K. Róberttel szemben a további eljárás a Dunakeszi Rendőrkapitányság folytatja le.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!