Az Európai Unió tagjaként Magyarország legfontosabb hosszú távú célja a teljes klímasemlegesség elérése 2050-re. Ezt szem előtt tartva fogadta el a magyar Országgyűlés 2020-ban a klímavédelemről szóló törvényt: a tervek szerint 2030-ra hazánk 40%-kal fogja csökkenteni a kibocsátásait az 1990-es szinthez képest, 2050-re pedig eléri a teljes klímasemlegességet. Közép-Európában mi vagyunk az egyetlen állam, amely jogszabályba foglalta a terveit, méghozzá gyorsan, ez a lépés mindenképpen azt mutatja, hogy komolyan vesszük a klímaváltozás elleni küzdelmet, elkötelezettek vagyunk a változás iránt. A vállalás maga is nagyon jól hangzik, csak a tempóval vannak problémák - ha a ma érvényben lévő, és jövőre vonatkozó konkrét rendelkezéseket nézzük, aránytalanul sok munkánk marad a 2030 és 2050 közötti időszakra,
akár annyi is, hogy lehetetlenné váljon a 2050-es célok elérése.
A klímavédelmi törvény ráadásul se nem túl hosszú, se nem túl részletes: összesen öt rövid paragrafusból áll, és semmiféle intézményrendszert, illetve ellenőrzési mechanizmust nem rendel a célok eléréséhez. A 2030-as 40%-os klímacél pedig több szempontból is túl gyenge vállalás - mindenekelőtt azért, mert mostanra lényegében már teljesítettük is. Kibocsátás-csökkentésünk mérlege már 2019-ben is mínusz bruttó 32%, nettó 36% volt. Önmagában a Mátrai Erőmű lignittüzelésének küszöbönálló leállításával valószínűleg a cél jelentős részét teljesíteni fogjuk, hiszen ez a létesítmény egymagában a hazai kibocsátások mintegy 6,5%-áért felelős - ez pedig 2030-ig mindenképpen megtörténik majd.
Kapcsolódó
2026-ra megszűnhet a szénalapú áram Magyarországon
Áder János rövid beszédet mondott az ENSZ klímakonferenciáján, bírálta a legnagyobb kibocsátókat.
"A 2030-ig megspórolt erőfeszítéseket később erőltetett ütemben, még nagyobb erőfeszítések és társadalmi költségek árán kell majd pótolnunk. A lassúság emellett kihagyott lehetőséget is jelent, amennyiben nem teszi lehetővé, hogy a most zajló zöld forradalomban mások előtt szerezhessünk erős pozíciókat a jövő klímasemleges világgazdasági rendszerében. Magyarországnak ezért elemi érdeke saját átállásának megsürgetése, egyrészt az arányosabb tehereloszlás, másrészt versenyképességünk növelése érdekében" - írja az elemzés.
Újratervezésre van szükség
Egyértelműnek tűnik, hogy a jelenlegi klímacélok újratervezésére lesz szükség. Az Egyensúly Intézet szerint alapvetően három út áll előttünk:
- az orrnehéz, amikor az erőfeszítések nagyobb része a következő három évtized első felére esik,
- az egyenletes, amikor a következő harminc évben egyenletesen csökkentjük a kibocsátásainkat
- a farnehéz a kibocsátás-csökkentés zöme a 2030 utáni időszakra esik.
Jelenleg egyértelműen a harmadik utat járjuk, ami a fent említett problémákat vonja maga után. Az Egyensúly Intézet mindezek alapján három új 2030-as klímacélt javasol Magyarország számára:
- minimális célkitűzés: 2030-ra nettó mínusz 45%-os kibocsátás-csökkentés (farnehéz pálya),
- fokozatos célkitűzés: 2030-ra nettó mínusz 55%-os kibocsátás-csökkentés (egyenletes pálya),
- ambiciózus célkitűzés: 2030-ra nettó mínusz 60%-os kibocsátás-csökkentés (orrnehéz pálya).
A változásra azért is lesz szükség, mert a klímacsomagunk kihirdetése óta az Európai Unió is szigorított: a Fit for 55 célkitűzéseihez nekünk is alkalmazkodnunk kell majd.
Az EU klímavédelmi célrendszerében a kibocsátásokat két fő területre osztják: az úgynevezett kibocsátás-kereskedelem (EU ETS) szabályai alá eső ágazatokra, amilyen például az energiatermelés és az ipari kibocsátások nagy része, ami az összes EU-s kibocsátás mintegy 45%-át teszi ki; illetve az úgynevezett Erőfeszítés-megosztási Rendelet (ESR) alá eső szektorokra, ide az ipari termelésen és az energiaszektoron kívül lényegében minden sorolható, például a lakossági tüzelés, a közlekedés, a mezőgazdaság, és a hulladékkezelés. A Fit for 55 javaslat értelmében Magyarországnak 2030-ra 2005-höz képest 18,7%-kal kell csökkentenie az ESR-kibocsátásait. A magyar kormány által leadott legfrissebb előrejelzések szerint a jelenlegi célt már a meglévő kormányzati intézkedésekkel is teljesíteni fogjuk,
további intézkedésekkel pedig jelentősen túl is fogunk lépni azon.
Az ETS szektorban nincsenek külön tagállamokra vonatkozó kötelezettségek, míg az ESR-szektorhoz kapcsolódóan minden tagállamnak az uniós jog határoz meg jogilag kötelező kibocsátás-csökkentési célt 2030-ra, és az egyes tagállamok felelőssége, hogy az ESR alá tartozó ágazatok együttesen elérjék ezt a célkitűzést.
Bár az uniós cél szintjén ez nem változtat, fontos elem, hogy a Fit for 55 javaslatcsomag 2026-tól új típusú uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszert vezetne be a közlekedés és az épületek kibocsátásaira -
ezek a szektorok Magyarországon az összes kibocsátásnak körülbelül a 40%-át teszik ki.
Az, hogy Magyarország végül melyik pályát választja majd a fent említettek közül, több mindentől függ: a politikai akarattól, hiszen a klímacélok megfogalmazása elsősorban politikai kérdés, a technológiai kilátásoktól, illetve a hazai gazdasági viszonyok alakulásától.
Szükségünk lesz a szélerőművekre
2019-ben a bruttó fogyasztások 19,2 százaléka származott a villamosenergia- és hőtermelésből, illetve az olajfinomításból. Az itt létrejött kibocsátásokat a lakossági, kereskedelmi és ipari energiafogyasztók használják el.
Ebben a szektorban a legfontosabb csökkentési tényező a Mátrai Erőmű lignites blokkjainak tervezett leállítása lesz. A Mátrai Erőmű 2019-ben 4,2 millió tonna CO2-t bocsátott ki. A magyar kormány tervei szerint 2030-tól (vagy megfelelő támogatási források megléte esetén akár már 2025-től) meg fog szűnni a lignittüzelés, és helyette többek között új, gázfűtési erőmű is épül majd. Mivel az új erőmű jóval hatékonyabb, mint a régi, és a gáz elégetéséből fajlagosan kevesebb szén-dioxid lesz, mint a lignitből, a mostaninál mintegy 65%-kal lenne kevesebb az így termelt áram szén-dioxid-kibocsátása; vagyis 4,5 millió tonna helyett körülbelül 1,6 millió, ami azt jelenti, hogy évente majdnem 3 millió tonnát takarítanánk meg.
Az utóbbi években a magyar kormány erőteljesen támogatja a napenergia-kapacitások kiépítését, megalapozottan feltételezhetjük, hogy a 6500 MW-nyi napenergia-kapacitás 2030-ra tényleg létre fog jönni. Viszont érthetetlen, hogy továbbra is miért szorul ennyire háttérbe a szélenergia hazánkban. Miközben nálunk is fúj annyira a szél, mint például Ausztriában vagy Németországban, Magyarországon most egy négyzetkilométerre 3,5 kW-nyi szélerőmű-kapacitás jut, míg Németországban 150 kW. Ha 2030-ra eljutnánk a 100 kW/km2 -es szintre, az meghaladná a napenergia-kapacitást.
Nagy kérdés azonban, hogy a megújuló módon termelt villamosenergia mennyiben a hazai fosszilis áramtermelést váltja ki, és mennyiben csökkenti inkább az áramimportot, illetve fedezi a növekvő villamosenergia-igényt.
Ha a napenergiából nyert áram teljes egészében az importot váltja ki, akkor ez egyáltalán nem fogja csökkenteni a hazai kibocsátásokat, vagyis nem visz közelebb a célunkhoz.
Márpedig várhatóan ez fog történni, hiszen a jelenleg energiarendszerben a hazai megújulóenergia-arány növeléséhez szükség van a hazai fosszilis kiegyenlítő kapacitásokra, míg az import könnyedén kiváltható.
A Paksi Atomerőmű a hazai villamosenergia-termelés 49%-át adja, és nem jár szén-dioxid-kibocsátással. Az erőmű jelenleg működő blokkjainak üzemideje 2032 és 2037 között lejár, és egyelőre nincs politikai konszenzus Paks 2 megépítéséről, ezért feltételezhetjük, hogy 2030-ig a hazai atomenergiakapacitás alapvetően változatlan marad.
Külföldről származó ipari kibocsátások
2019-ben a bruttó kibocsátások 20%-a, 12,9 millió tonna CO2-nek megfelelő üvegházhatású gáz származott az ipari kibocsátásokból. Ezek túlnyomó része tucatnyi nagy üzemből származik. E vállalatok szinte kivétel nélkül nagy nemzetközi vállalatcsoportok részei, amelyek esetében a beruházási, fejlesztési vagy akár üzembezárási döntések is Magyarországtól távol, az európai vagy globális vezetőségben születnek. Ezért nagyon nehéz előre jelezni, hogyan is fognak alakulni a kibocsátások ezen a területen.
A beruházási, fejlesztési döntésekre klímapolitikai szempontból a legjelentősebb hatást az ETS, vagyis a közös európai kvótaár gyakorolja, míg a magyar kormány intézkedései inkább csak a támogatáspolitika (adókedvezmények, K F támogatások) útján befolyásolhatják ezeket.
Itthon az épületkérdés nagyon fontos
Az Európai Unió épületállománya (a magyarral együtt) elavult. Olyan épületekről beszélünk, amelyek 80-90 százaléka még 2050-ben, a karbonsemlegességi határidőnél is állni fog. 2019-ben az európai épületállomány a végső energiafelhasználás 43 százalékát, a széndioxid-kibocsátás közel 40 százalékát tette ki.
Kapcsolódó
Égetik a pénzt a magyar otthonok
Az ország az unió tagállamai közül a második legrosszabban teljesítő a fűtésmennyiség szempontjából, ez pedig azt mutatja, mennyire borzasztó állapotban vannak energetikailag itthon az ingatlanok.
Az állomány háromnegyede energetikailag elavult, a hazai lakóépületek fajlagos energiafogyasztása pedig a legmagasabbak között van Európában. Az Egyensúly Intézet elemzése szerint 2019-ben a bruttó kibocsátások 15,4%-a, 9,8 millió tonna szén-dioxid származott a lakó- és egyéb épületekben közvetlenül zajló tüzelésből. A teljes épületszektorra jutó kibocsátások ennél nagyobbak, hiszen idetartozik az épületek villamosenergia-, illetve távhőfogyasztása is.
Jelenleg évente az épületeknek mindössze 1%-át újítják fel.
Ennél is nagyobb probléma, hogy alig történnek mélyfelújítások, azaz olyan beruházások, amelyek során az épület teljesen vagy majdnem teljesen megszabadul a szén-dioxid-kibocsátásoktól. A magyar kormány 2021-ben elfogadott Hosszú Távú Felújítási Stratégiája (HTFS) azt a célt tűzi ki, hogy 2030-ra a hazai lakóépület-állomány szén-dioxid-kibocsátása 20%- kal, míg a középületek kibocsátása 18%-kal csökkenjen, illetve azt, hogy 2030-ra az összes épület 20%-a legyen közel nulla energiaigényű. Ez azonban nem elegendő. Ha a 2050-re egyenletes ütemben akarjuk elérni a teljes felújítottságot, évi 100 ezer lakást kellene felújítani.
Ami a közlekedési kibocsátásokat illeti, itthon elhanyagolható a vasúti és víziforgalomból adódó károsanyag-kibocsátás, és nagyjából egyenletesen oszlik meg a személygépkocsik és a teherforgalom számlájára írható szén-dioxid: 2019-ben a bruttó kibocsátások 22,8%-a, 14,7 millió tonna CO2 származott összesen a közlekedésből.
Ez egy különösen nehéz ágazat a kibocsátáscsökkentés tekintetében, hiszen hiába javul az új gépjárművek fajlagos energiafelhasználása, az így elért kibocsátás-csökkentési eredményeket megsemmisítik az ellenkező irányba ható tényezők: az emberek egyre nagyobb autókat vásárolnak, és az idehaza forgalomba hozott járművek fele használt importautó, jellemzően 7-10 évesek.
Ráadásul egyre többet is autózunk.
Az Egyensúly Intézet elemzése igazán pozitív az elektromos autókra nézve: azt jósolja, hogy 2027-től már olcsóbb lesz az elektromos autók előállítása, mint a belsőégésű motorosoké, és várhatóan 2035-től már csak elektromos, illetve hidrogénmeghajtású autók kerülnek majd forgalomba. Ennek azonban a 2030-as hazai kibocsátásokra várhatóan csak korlátozott hatása lesz, hiszen a hazai személygépkocsik átlagéletkora 13,5 év, így sokáig tart, amíg a gépjárműpark teljesen lecserélődik.
Az itthon is számottevő mezőgazdaságot általában a nehezebben dekarbonizálható szektorok közé sorolják, ami azt jelenti, hogy az igazi áttörés inkább 2030 után várható. 2019-ben a bruttó kibocsátások 5,3%-a, 3,4 millió tonna CO2-nek megfelelő üvegházhatású gáz származott a hulladékgazdálkodásból, ennek jó része a szilárd hulladék kezeléséből származik. Ebben az ágazatban egyértelmű tendencia a kibocsátások csökkenése: 2009-hez képest 17%-os csökkenést könyvelhetünk el.
Nagyobb fókusz kell a hazai erdőkre
A legtöbb nemzeti vállalásban fontos szerepe van nemcsak a kibocsátás csökkenésének, de a széndioxid-elnyelőknek is. Mivel a mesterséges szénelnyelők megjelenésére még várnunk kell, nagy a hangsúly a természetalapú megoldásokon, így az erdőkön is. Az egyik legfontosabb feladat az erdőterületek növekedésének újraindítása lenne. A teljes erdőterület 2000 és 2009 között rendületlenül növekedett, körülbelül évente 1%-kal. Ez a tendencia az évezred első évtizedének végén megállt, és a teljes erdőterület aránya azóta lényegében állandó maradt. Az Egyensúly Intézet elemzése szerint ha a mezőgazdasági támogatásokat úgy alakítjuk át, hogy az erdőtelepítés jövedelmezőbb legyen, mint más felhasználási módok, akkor a tulajdonosok szívesen telepítenek majd újabb erdőket.
"Az NTFS dekarbonizációs forgatókönyvei azzal számolnak, hogy az ország nyelő kapacitásai 2030-ig csökkenni fognak, mégpedig körülbelül 1-1,5 millió tonnával. Az általunk vizsgált célkitűzések eléréséhez ennél jóval ambiciózusabb ágazati célokat kell kitűzni, mégpedig a nyelési kapacitás növekedését, szűk évi 1 millió tonnával" - írja az elemzés.
Bármelyik pályát választjuk, a magyar klímatörvény kizárólag akkor válhat alkalmassá a benne foglalt célok elérésére, ha a merészebb vállalásokat a következő garanciális elemekkel egészítjük ki:
- karbonköltségvetés;
- jogszabályban elfogadott részletes stratégia a 2030-as cél elérésére;
- jogszabályban rögzített éves országgyűlési jelentési és értékelési ciklus, illetve intézkedési terv az esetleges lemaradás kezelésére;
- független szakértőkből álló, közjogi státussal és jogkörökkel rendelkező klímatanács az előrehaladás értékelésére, előrejelzések készítésére, a társadalmi párbeszéd megszervezésére és újabb klímavédelmi javaslatok megfogalmazására;
- irányadó kibocsátási célkitűzés 2040-re;
- hatékony és valós társadalmi egyeztetési, illetve érdekegyeztetési rendszer kialakítása.
Ezek nélkül a nemzeti tervek is csak tervek maradnak, hiszen nincs felelősségre vonás és szankcionálás, nincs, ami ellenőrzőként hatna a klímavállalások betartására.
