A Magyar Kosárlabda Szövetség szombaton tette közzé, hogy meghalt Lövei László játékvezető.

Gyászolunk. Isten Veled, Laci!

Közzétette: Budapesti Kosárlabda Szövetség - 2021. március 13., szombat

A magyar bíró 2017-ben ismertté vált Magyarországon, miután március hatodikán egy Budafok-Göd találkozón a második negyedben összeeső Vajda Péter életét megmentette. A gödi játékost szívmasszázsban és befúvásos lélegeztetésben részesítette, a mentők szerint kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a defibrillátorral való újraélesztés nem sikerülhetett volna. Tettéért Életmentő oklevelet is kapott.

Kapcsolódó

A játékvezető mentette meg a magyar kosaras életét

Lövei László léleljelenléte nélkül a mentősök már tehetetlenek lettek volna.

Lövei László 2015-ben szerzett NBI-es kerettagságot és 2018-ban a női NBI A csoportban is bemutatkozott játékvezetőként. A tanítás volt a hivatása, a Budapest Baptista Gimnáziumban tanított, majd igazgatóhelyettesként segítette az intézmény és a diákok életét. Lövei 2021. január 23-án házasodott, halála váratlanul ért mindenkit, a szövetség részleteket nem közölt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!