Ahogy írtam is a minap, csípőprotézist kértem és kaptam karácsonyra.
December közepén megműtöttek, és ültem a kórházban, ahelyett, hogy készülődtem volna az ünnepre, viszont végre boldog voltam, mert nem fájt semmim.
Jólesett végiggondolni, mi minden történt velem az utóbbi időben, és jólesett felidézni, amit kislánykorom óta tudok: nem az a fontos, honnan jössz, hanem az a lényeg, merre tartasz.
Az ünnepre hazakerültem, álltam az erkélyen, néztem a szemben lévő ház ünnepi fényeit, és eszembe jutott Andersentől A kis gyufaárus lány, aki oda vágyakozik, ahová nem mehet, arra, ami nem adatott meg neki.
A vírus miatt a szokásosnál is többen érezhetjük egyedül magunkat ebben a feje tetejére állt világban; én ráadásul bónuszokat is begyűjtöttem a műtét miatt, vagyis dupla karanténba szorultam.
Nem jó egyedül, különösen ünnepen, bár az egyedüllét és a magány két különböző dimenzió.
A kezembe került Hemingway-től az Akiért a harang szól, és olvasom ezt a magányosok, egyedül lévők számára különösen aktuális bekezdést:
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.
Mind tartozni akarunk valahová, hiszen az ember társas lény, egységben szeret élni, családdal, közösséggel, olyanokkal, akik segítik az álmai elérésében.
De mi van, ha a nélkülözhetetlen támogatás akadályba ütközik?
Mit tehetsz annak érdekében, hogy ebben a karanténos időben ne éld át a szeparációs félelmet, amitől a babák szenvednek úgy nyolc és tizennyolc hónapos koruk között?
Az élet sajnos egyéni sportág, sem az örömeidet, sem a gondjaidat, de még a vágyaidat és a fájdalmaidat sem veheti át teljes egészében senki. És bár sosem vagyunk teljesen egyedül, nem árt segíteni magunkon.
- Én karácsonykor régi fényképekkel aggattam tele egy kis fenyőfát, mindazokat a szobába varázsolva, akik már nem lehetnek velem.
- Összeírtam, ki és mi és miért is volt fontos az életemben.
- Elmerengtem, milyen hálás vagyok azoknak, akik szerettek s akiket szerethettem.
- Boldogan játszottam az unokámmal, Rozikával, és beszélgettem a szüleivel.
- Gyógytornáztam lelkesen, majd tornáztam még lelkesebben.
- Olvastam sokat, és írtam sokat, mert mindkettő felszabadít.
- Rengeteget telefonáltam, és keveset lógtam a neten.
- Sütöttem-főztem lelkesen, közben hallgattam a CNN-t, nyelvgyakorlási céllal.
- Tanultam, szakmát és egyebet is, olyanokat, amiket, remélem, hasznosítani tudok majd az orvoslásban.
- Végigzongoráztam, mi mindent szeretnék még magamnak: cselekedetben, kapcsolatban.
És közben az járt a fejemben, hogy ha elkezdünk táncolni, megjön a zene is.
