Miután az Országgyűlés kedden felfüggesztette a 83 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát, szerdán már ki is hallgatták az államtitkári posztjáról lemondott politikust a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) - tudta meg a 24.hu.

A kormánypárti képviselő kihallgatására szerda késő délután került sor azután, hogy napközben házkutatást tartottak nyergesújfalui otthonában. Völner Pál védője, Papp Gábor arról tájékoztatta lapunkat, hogy hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják a politikust, aki ez ellen panasszal élt. Az ügyvéd elmondta,

Völner Pál vallomást tett, és következetesen tagadta a terhére rótt bűncselekményeket.

Hozzátette, kényszerintézkedés elrendelése nem merült fel a képviselővel szemben, szabadlábon védekezhet. A politikus szerdai kihallgatásról az Rtl Klub is értesült.

Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész. Polt a beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.

A mentelmi bizottság hétfőn támogatta a legfőbb ügyész indítványát Völner mentelmi jogának felfüggesztéséről. Völner nem jelent meg az ülésen, de egyetértett a döntéssel. A bizottság elnökének írt levelében azt állította, hogy a legfőbb ügyész indítványának számos pontja valótlan állításokat tartalmaz, ezekre a nyomozóhatóságnak fog reagálni, miután a parlament felfüggeszti a mentelmi jogát, és hivatalosan is meggyanúsítják.

Kedden, néhány perccel azután, hogy felfüggesztették mentelmi jogát, Völner Pál önként jelentkezett az ügyészségen, ám akkor még nem hallgatták ki, mert nem kapott még idézést, így az ügyészség szerint nem volt "időszerű" a kihallgatása.

Érdekesség, hogy a gyanúban megfogalmazott 83 milliós kenőpénz után kétszer is kaphat végkielégítést a fideszes politikus. Mint megírtuk, a súlyos korrupciós ügybe keveredő Völnernek államtitkári pozíciójáról lemondva három hónapnyi búcsúpénz jár, azaz 3,9 millió forint. De a képviselői mandátuma után is jogosult lehet a lelépési pénzre, ehhez ki kell bekkelnie azt a néhány hónapot, ami a parlamenti választásig hátra van.

Kapcsolódó

A 83 milliós kenőpénz után kétszer is kaphat végkielégítést Völner Pál

Ehhez csak annyit kell tennie a képviselőnek, hogy nem mond le, hanem kibekkeli a mandátumából hátralevő pár hónapot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!