A MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese, Gurmai Zita március 8. és 13. között New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ nők helyzetével foglalkozó világkonferenciáján. A konferencia végül elmaradt, de a képviselő több találkozót is lebonyolított a világszervezet vezetőivel, megbeszélést folytatott többek között az ENSZ főtitkárával is.

A járványhelyzet keményedése miatt Gurmai már hazatérése előtt érdeklődött arról, hogy mi a teendő, ha az Egyesült Államok legkockázatosabb területéről érkezik. Ezért a képviselő a repülőtérről egyenesen a Szent László Kórházba ment. Ott a kérése ellenére nem tesztelték, azt viszont megengedték neki, hogy saját lakásában töltse le a kéthetes karantén időszakot.

Az ellenzéki politikus a karantén miatt maradt távol a hétfői parlamenti ülésről is, ahol a felhatalmazási törvény sürgősségi tárgyalásáról döntöttek. Mint arról beszámoltunk, az ülésen részt vett viszont B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő, aki március 13-án együtt koszorúzott Rovó Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem rektorával. Rovó, aki dél-tiroli síeléséről tért haza a napokban, koronavírussal fertőződött meg. A koszorúzáson szintén részt vett Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter is, aki viszont önkéntes karanténba vonult.

B. Nagy ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy a parlamentben kötelező megjelenni, ezért nem tehette meg, hogy otthon marad.

Nem hatósági karanténban vagyok, hanem magamat elzártam mindenkitől, hogy véletlen se történjen semmi. Úgy gondolom, mi tartozunk annyi felelősséggel a társadalomnak, hogy nem vonjuk ki magunkat, főleg ilyen fontos döntések előtt

- érvelt a fideszes honatya.

Gurmai szerint viszont éppen ellenkezőleg: B. Nagy nem a társadalmi felelősség alapján cselekedett, hanem óriási felelőtlenséget követett el azzal, hogy a karanténidőszak letelte előtt bement az országgyűlésbe.

Szabó Tímea feljelenti B. Nagy Lászlót

Járványügyi szabályszegés miatt.

A szocialista politikus szerint a Fidesz képviselője nem mondott igazat, ilyen esetben nem kötelező részt venni az ülésen.

Legfeljebb arról lehetett szó, hogy B. Nagyot felszólították: a kormány számára fontos szavazáson fideszesként kötelező ott lenni az ülésteremben.

Kiemelt kép: MTI/Európai Parlament/Christian Creutz


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!