A műsorvezető is tagja az elnök tanácsadó testületének, akiknek Donáth Anna címzett a napokban egy nyílt levelet.


Gundel-Takács Gábornak megvan a véleménye a kegyelmi ügyről, ezt azonban személyesen fogja elmondani Novák Katalinnak - ezt mondta a műsorvezető, a köztársasági elnök tanácsadója a Telex kérdésére.

Óriási felháborodást váltott ki, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon korábbi igazgató-helyettesének. A férfit azért ítélték három év négy hónapos börtönbüntetésre, mert a pedofil igazgató bűntársaként megpróbálta rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseiket.

A tanácsadó testületnek 16 tagja van köztük például Martonyi János volt külügyminisztert, Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, Lackfi János költő, Kovács Katalin olimpiai bajnok sportoló, illetve Gundel-Takács Gábor.

Donáth levele után a Telex megkereste a tanácsadókat, hogy a kegyelmi ügyről kérdezzék őket.

- mondta Gundel-Takács a lapnak. Szerinte ha Donáth Anna valóban kíváncsi a véleményére, akkor el tudta volna érni, „ez így csak politikai kampány, nem valós megoldáskeresés”.

A műsorvezető azt is kifejtette: Donáth a saját apja büntetőügye miatt pontosan tudhatja, hogy „egyrészt mennyire kényes és bonyolult egy ilyen ügy, másrészt milyen nehéz megélni, ha emiatt az embert a sajtóban politikai érdekből meghurcolják”.

Mint mondta, az ügyről ő is sajtóból értesült, a tanácsadó testület ülésein, nincs szó kegyelmi ügyekről, és Nivák Katalin személyesen sem kérte ki a véleményét erről.

– tette hozzá Gundel-Takács.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!